Hervasztó dolgok, amikről nem szólnak a lelkes beszámolók és ujjongó sajtóanyagok – avagy a fesztivál életérzés sötét oldala.

 Kilométer hosszan kígyózó sorok olyan koszlott mosdóknál, amikbe tényleg csak a feszítő kényszer űz be minden alkalommal.

 Kilométer hosszan kígyózó sorok a pultoknál, amik – ha nem nőttél nagyra – szemmagasságban kezdődnek, és nagydarab dán fickók pillanatnyi teketóriázás nélkül arrébb raknak, hogy kikérjék a hetedik vödrös tequila sunrise-ukat. Mert nem elég hogy nagyobbak, nekik még kurva olcsó is.

 Kilométer hosszú sorok a poros utakon a helyszínek között, melyek kajáldákkal és kocsmákkal vannak kikövezve. A poroszkáló részeg tömeg és az útközben fellelt haverok miatt akkor se érnél oda egy koncertre, ha nagyon akarnál.

 Pontosan másfél perc alatt leszel olyan koszos, mintha már hetek óta a porban hemperegnél.

 Mozis és koncertes alaptörvény, természetesen működik fesztiválokon is: mindig a legmagasabb, legnagyobb hajú emberek állnak legelöl. Pluszpont, ha nem is érdekli őket a koncert, csak bejöttek az első sorba dumálni.

 Rögtön a bejáratnál az elkobzott piák, a napon szikkadó sár, a tovább erjedő kiöntött sörök és borok, kajamaradékkal teli kukák, ToiToi fertőtlenítők és a izzadtan poros testek lehangoló elegyet alkotnak, magyarán nagyon, nagyon büdös van. De állandóan, mindenütt!

 Széria Tescós sátrak erdejében vaksötétben megtalálni, melyik is volt a tied. Ezért jobb megvárni a reggelt, vagy eleve valami megkülönböztető installációval előállni. Egy biztos, minden sátorban szeretettel fogadnak.

 Megpróbálni egy megbeszélt időpontban több mint 2 személlyel találkozni. Akár órákba is telhet. Ennek (is) köszönhetően pedig megint lemaradsz a kedvenc koncertedről.

 Másnapos reggelen kimászni a dögmeleg sátorból őrült szomjasan, és csak vodkát találni a közelben egyetlen folyadék gyanánt.

 Egy zenész mellett ébredni meggyötört groupie-ként, vagy ami talán rosszabb, nem meghódítani a kedvenc zenészedet, pedig már OLYAN KÖZEL voltál hozzá.