Minden forradalom követel áldozatokat. A webkettes forradalom is. Ezzel a poszttal szeretnénk tisztelegni bajtársaink előtt, és egyúttal megfogadjuk, hogy ha megjelenik a legújabb közösségi szájt, nem regisztrálunk rá. Vagy legalábbis nem posztoljuk ki rögtön a többin.

 Ha részegen rádjött a grafománia, eddig csak egy-két ember előtt égetted be magad, részeg sms-ek formájában. Most már az összes ismerősöd előtt teszed meg ugyanezt, a viccesnek szánt Facebook-posztjaiddal.
 Krónikus figyelemzavarban szenvedsz, és már minden animgifnél hosszabb dolog Tarr Béla-filmnek tűnik.

 Be akarod lájkolni a haverjaid dumáit. Élőben.
 Ha egy kajádról nem osztottál meg képet, úgy érzed, mintha meg se etted volna.
 Rájössz, hogy az iskolaéveid tökéletesen feleslegesek voltak, mivel minden infót, amit nagy keservesen a fejedbe vertek, azt most két perc alatt megtalálod a Wikipédián.
 Az internet a hipochondria táptalaja. Régen, ha szédültél és homályosan láttál, kaptál egy taslit, hogy nyomás mozogni egyet a friss levegőn. Ma meg tovább gubbasztasz a szobában, utánanézel a tüneteknek a neten, és rögtön diagnosztizálod magad agydaganattal vagy egy ritka és fertőző betegséggel.

 A „Lájkolom a lájkod” mondat megléte.

 Nem tudod az exedet teljesen kizárni az életedből. Őrültebb pillanataidban még nyomozol is utána minden egyes közösségi szájton.

 Hány órát töltöttél az elmúlt egy hónapban olvasással? És hányat internetezéssel?
 2005: Útjára indul a Youtube. 2007: Útjára indul a pénzügyi világválság. Bárki, aki felment már a Youtube-ra munkaidőben csak azt az egyetlen számot meghallgatni, könnyen felfedezheti a kapcsolatot a kettő között.