Avagy mik azok a fogások, amik filmen jobban sülnek el, mint élőben. Persze, tudjuk, majd minden fiú néz pornót, amivel nincs is semmi baj, amíg nem onnan szocializálódnak. A sikamlós téma ne tévesszen meg senkit, közérdekű tájékoztató poszttal készültünk!
Nagyon kevés csaj szereti, ha Terminátorként mechanikusan és agresszíven bökdösik-dörzsölik a csiklóját. Sőt, van aki szerint ez kifejezetten fáj!
A lányok igen elenyésző hányadának lesz attól orgazmusa, ha hárman élveznek egyszerre az arcára.
A pornófilmmel ellentétben a lányok általában nem kezdenek el azonnal szopni, ha a srác bedugja a hímtagját a levélbedobón.
Egy kanapén felfelé álló lábakkal és lefelé lógó fejjel igazán fullasztó érzés szopni – jobb, ha nem erőltetitek.
Nincs túl sok olyan nő a földön, aki a kényszermélytoroktól élvez. Persze akadnak ilyenek is, de illik azért megkérdezni, ha nem akarod, hogy az öledbe hányjon.
A japán felnőtt filmeket SOHA ne vegyük kiindulási pontnak.
Ne várjátok el a lányoktól, hogy ordítva élvezzenek már attól, hogy hozzájuk értek, és aztán végig full hangerővel skálázzanak és vadul nyögdössenek, a szomszédok legnagyobb örömére.
A sperma íze MAXIMUM elfogadható lehet, de a csajok általában nem fognak akkora őszinte élvezettel cuppogni utána, mintha a Bocuse d’Or nyertes menüsorát ették volna végig.
Az előjátékot ne intézzétek el annyival, hogy ráköptök. Ha a lány még nem nedvesedett be eléggé, annak bizony oka van.
És végezetül: tévedés feltételezni, hogy minden csaj boldogan mosolyogva fogja fogadni a meglepetésszerű anális kezdeményezést.
Kép innen