Hiúság, kicsinyesség, irigység – ezeket az ember még magának sem akarja bevallani, hogyha érzi őket. Ezért mi most megtesszük helyettetek! Ismét kalandozásra invitálunk az emberi lélek gyarlóbb bugyraiba.

Szóval mikor szoktunk csak titokban örülni?

 Amikor bemegyünk egy helyre a kollégáinkkal, és csomóan köszönnek nekünk, amiből lejön, hogy mennyire kúl és népszerű arcok vagyunk.

 Amikor a munkások utánunk füttyögnek az utcán.

 Amikor mi megmondtuk előre,  és tényleg úgy lett, ahogy mi megmondtuk, és mi ezt legszívesebben fanfárok kíséretében adnánk az egész világ tudtára.

 Amikor az exünket, aki anno szakított velünk, pattintja az aktuális barátnője. Ilyenkor legszívesebben belájkolnánk, amikor Facebookon frissíti a státuszát egyedülállóra.

 Amikor egy viccesnek szánt posztunk rengeteg lájkot gyűjt be Facebookon.

 Akkor is vissza kell fognunk magunkat, amikor mi győzünk egy társasjátékban. Mármint egy „Ez az! Én győztem!” felkiáltás belefér, de ha az ember már félórája a hasán pörög a táblán, miközben azt ordítja, hogy „Oooh yeaaaah! Én vagyok az élet császára!!! Ti pedig mind vesztesek vagytok!„, akkor  soha többé senki nem akar majd társasozni vele.

 Amikor a vitában a másik fél elismeri, hogy igazunk van.

 Amikor a kajáldában mi kapjuk az utolsó adagot a göngyölt husiból, amit az utánunk sorban állók csalódottan konstatálnak.

Amikor a fitnesszteremben a recepciós sajnálkozva közli, hogy már nem férünk be az órára, mert minden hely megtelt. Ilyenkor az ember megfelelően sajnálkozó és bosszankodó arcot vág, fogadkozik, hogy legközelebb bejelentkezik időben, majd boldogan kivágtat bevásárolni az esti főzéshez.

 Amikor a főnök a sok javaslat közül a mi ötletünket választja ki.

Képek innen: 3, 6, 8, 10