Most olyan nagy kérés az, hogy nyugodtan elfogyasszuk a kajánkat?? A környezetünk pár tagja szerint igen. A tányér tartalmától az evési tempónkig bármibe képesek beletrollkodni.
A harcos: „Ugyan már, nem bírsz vele megbirkózni??”
A para-bio: „Úgy eszed, hogy nem is tudod, hogy egy szűk ketrecben nőtt-e fel? A zöldségekről ne is beszéljünk, a föld minden szennyét magukba szívják!”
A fanyalgó világutazó: „Hát ez nem valami nagy szám… mondjuk ilyet jól elkészítve csak provence-i falvakban ettem.”
A ragadozó: „Vega vagy? Szóval csak nyúltápot eszel?”
Az aggódó nagyi: „Csak nem vagy beteg? A harmadik repetát már csak túrogattad a villával…”
A fogyókúrázó: „Úristen, bevállalós vagy! Nekem egy ilyen kalóriabomba után óóóriási bűntudatom lenne…”
Az erős pista: „Aki nem bírja 5 karika csípős paprikával enni, az papírkutya!”
Az ételmaradék-racionalizáló: „Ezt a kicsit edd már meg, hadd ne kelljen egy műanyag dobozt összepiszkolni érte.”
A magyarkodó: „Mi ez a flancolás, hogy vietnámit főztök, az én időmben volt a lebbencsleves, és kész!”
Az orvvadász: „Kérhetek egy falatot?” (És persze kihalássza a legjobb részt.)
