Pszichológus, akinek kiöntheted a szíved, vagy épp pszichopata, aki kitépné a szíved, ha kártyával fizetnél: bármilyen kevés időt is töltünk a kasszánál, a pénztáros viselkedése észrevétlenül rá tudja nyomni bélyegét a hangulatunkra.

 A türelmes. Két öreg néni mögött várakozol a kasszánál, és te már majd megőrülsz, mert mindketten problémáznak, értetlenkednek, kiderül, hogy nem az akciós sajtot hozták el, úgyhogy lamentálva sztornóztatják azt a tételt, és mindennek tetejébe a végén véletlenül az összes apró kiborul a pénztárcájukból. És legnagyobb csodálatodra a pénztáros végig türelmesen beszélget velük, artikuláltan és hangosan, és az aprókat is az idegesség legkisebb jele nélkül gyűjti össze. Hogy csinálja??

 A mogorva. Tudjuk, ez egy elég kemény meló, hosszas órákon keresztül a pénztár mögött ülve – rosszabb esetben állva! – monoton ritmusban húzkodni le egymás után az árukat, és vesződni a problémás vásárlókkal. De valamelyik pénztáros arcát meglátva azon kell drukkolnunk, hogy sikeresen megússzuk a fizetést anélkül, hogy beszólna vagy pofákat vágna, pedig mi mindent megteszünk a minél simább interakció érdekében.

 „Nincs kisebb?????” – Azokon a helyeken, ahol az üzletvezető nem gondoskodik a megfelelő váltópénzekről, a pénztárosok eléggé bajban tudnak lenni, ha előkerül a tíz- vagy húszezres. Ilyenkor a leggyakoribb reakció a drámai ijedtség, szinte halljuk megszólalni a szirénákat.

 Valaki szerint viszont kizárólag a te bunkóságod és aljas mesterkedésed végeredménye, hogy neki tízesből kell visszaadni, ezért arcokat vág, megjegyzéseket tesz, esetleg még a szomszédos pénztárosoknak is meglobogtatja, majd együtt bámulnak rád úgy, mint egy véres rongyra. Aztán a visszajáró 9000 forintot ötforintosokban számolja le.

 A flörtölős: amikor a pénztáros, aki ráadásul jól is néz ki, nem csak a blokkot adja oda, de mellé még egy bókot is kapsz, egy pajkos pillantással. Te meg azon veszed észre magad, hogy még 20 perccel később is vigyorogsz.

 A családi barát: ha ugyanabba a boltba jársz hosszú évek óta, akkor a pénztáros már jó eséllyel végigkövethette, hogy milyen pasijaid voltak, hogy felcseperedtek a gyerekek, és ennek megfelelően úgy is kezelitek egymást, mint régi családi barátokat, megtémázzátok az élet újabb apró-cseprő dolgait. Ja és persze minden pletykát és környékbeli infót kívülről tud, jobban informált, mint a titkosszolgálat.

 A cuki betanuló: diákmunkaként vagy a suliról kikerülve kezdte nemrég, még ott van a mellkasán a „tanuló” kitűző, zavartan nevetgél, elrontja, elfelejti, hogyan kell a kártyás fizetést lebonyolítani, az egészet sztornózza, de mindezt elbűvölő esetlenséggel, úgyhogy feltámadnak az anyai ösztöneid, legszívesebben segítenél neki, és még az sem zavar, hogy már késésben vagy.

 Aki oda is figyel az árukra, amik átmennek a kezei között, véleményezi őket, elmondja a saját tapasztalatait az adott termékkel kapcsolatban, vagy épp nem próbálta még azt az öblítőt, amit éppen vásárolsz, ezért a lelkedre köti, hogy legközelebb feltétlen számolj be a tapasztalataidról.

 A becsapós: előtted épp egy kisgyerekes család áll a kasszánál, a pénztáros tüneményes mosollyal pajtáskodik a kisdeddel. Megörülsz, hogy hohó, ez tuti egy kedves és jófej pénztáros lesz, amikor sorra kerülsz, te is szélesen rámosolyogsz. Ő viszont, ahogy a kisgyerek kikerült a látómezejéből, rögtön visszaveszi a fagyos és undorkodó arckifejezését, és azzal is mér téged végig. Hát oké.

 A jófej cinkos: amikor megtudja,  hogy gyűjtöd az aktuális matricákat, akkor neked adja azokat is, amik nem kellettek az előtted vásárlóknak.