Tini vagy, és nem érted, miért akadnak ki a szüleid az öltözködésedre? Negyvenes vagy, és nem érted, miért nevezik a kamaszok zenének azt a ritmustalan fost? Nyugi, nem vagy egyedül. Ezen minden generációnak át kell esnie.

 A zene: amikor egy ősember elkezdte más tempóban ütni a csontokkal a kifeszített bőrt, mint a csapat öregjei, tuti máris megkapta a leoltást, hogy mégis mi ez, és hogy képzeli. Bach, a Beatles és Skrillex ugyanabba a táborba tartoznak: valakinek egyszer már túl modernek és túl zavarosak voltak.

 Úgy általában a művészetek: az hogy te épp a netes művészetért rajongsz (mi? netes? művészet?? az mégis hogy???), az ugyanolyan érthetetlen a szüleidnek, mint amikor feltűntek az első manierista festők a klasszikus reneszánsz túlérésekor, jelezve, hogy hahó, itt lehet ám új utakra menni, amikre eddig nem is gondoltatok!

 Az erkölcsök: ha van egyetlen dolog, ami állandó az írott kultúrtörténetben, az az, hogy az írás szerzője kesereg, hogy a mai ifjúság milyen romlott és buja, BEZZEG RÉGEN. Szóval fiatalok, adjatok hálát az égieknek, hogy titeket nem olyanokért cseszegtetnek, hogy kilibben a bokátok a szoknyátok alól, és kettesben beszélgettetek egy fiatalemberrel, pedig nem is voltatok hivatalosan bemutatva egymásnak.

 Az öltözködés: a divat elég tempósan változik, így ha az ember egy ideje nem követi, akkor nagy rácsodálkozások lehetnek a metrón vagy a saját gyerekét végigmérve. És az tuti, hogy az aktuális divatirányzatok mindig feszegetik valami már megszokottnak a határait, tehát borítékolható, hogy ellenérzést fog kiváltani, akár hippi trapéznadrágról, akár a kilencvenes évek haspólóiról, akár napjaink shortjairól van szó.

 Az életcélok: az, hogy mik egy generációnak az életcéljai, mindig nagyobb ívű társadalmi-gazdasági folyamatok következményei. Tehát az, hogy te még nem akarsz húszévesen gyereket szülni, az lehet, hogy borzolja az idősebb generációba tartozó rokonaid idegszálait, mert nekik még az volt az általános elvárás és minta, hogy lehetőleg még húszas éveikben legyenek gyerekeik. Ja hogy te 30 évesen még nem érzel késztetést, és inkább hedonista életet élnél, meg bulizgatnál? Hajjaj…

 A nyelvhasználat: Nincs kínosabb, mint amikor egy tininek egy idősebb próbál meg „a nyelvén” beszélni, és ezért olyan szlengszavakat dob be, amik utoljára 10 éve voltak divatban. Nyelvünk él és virul, és újabbnál újabb hajtások szökkennek szárba rajta, és ezek az új szülemények, bármennyire is ellenkeznek a konzervatívabb szemléletűek, épp a kreativitás és az életképesség jelei. Örüljünk, hogy a nyelvünk ennyire élettel teli – és ne féljünk bevallani, hogy néha mi sem tudunk lépést tartani vele.

 A munkahely: A szakmád, munkahelyed megválasztása is olyan, ami felett értetlenkedhetnek a szüleid. Hogyhogy brand manager? És mi az, hogy kétévente munkahelyet váltasz? Ilyenkor lelki szemeik előtt már megjelenik a rémkép, hogy a társadalom által kitaszítva fogsz nyomorogni és éhezni. De fogadni mernénk, hogy a dédszüleink már az ő szakmájukat se értették volna, nemhogy a mienket.

 A technológia: Amikor türelmetlenül magyarázol apukádnak, aki nem tudja normálisan használni az okostelefont meg a GPS-t, csak gondolj arra, hogy ezen ő is áteshetett a saját szüleivel, csak épp olyan elképzelhetetlenül ósdi készülékek kapcsán, mint a sima mobiltelefon (klasszik Nokia 3310-es mobil megvan?).

 Az ételhez való viszony: ez is, bár egyénfüggő, vannak generációkra jellemző alapvonásai. A háború után kialakult az a berögződés, hogy amit megeszel, azt nem vehetik el tőled, és hogy raktározni kell (az éléskamránkban és magunkon) az energiadúsabb dolgokból. A jóléti társadalomban viszont ennek az ellenkezője érvényesül: az számít sikeresnek, aki lemond a gasztronómiai élvezetekről a tökéletes test javára. Hálistennek napjainkban Magyarországon a szép lassan nagy fokozatra kapcsoló gasztroforradalomnak köszönhetően nem a gasztro-aszketizmus trendi, hanem hogy minőségi alapanyagokból készült ételeket fogyassz, amiket élvezel is. Ágyő, szüleink kockamargarinja, helló, finom vajak!

 A gyereknevelés: a gyerkőcök egészséges és szocializált felnőtté való formálása igencsak megosztó téma. Azt, hogy a szüleid felfogása mennyire különbözik a tiedtől, akkor fogsz rájönni, ha gyereked lesz, és osztják a tanácsot – vagy amikor a te tudatalattidból bukkannak fel olyan késztetések, amik az általuk belédnevelt szokásokat tükrözik. Nagyszüleinknél, sőt gyakran szüleinknél is természetes volt, ha apunak-anyunak néha eljárt a keze. Most már egy kulturált családban szerencsére ez nem számít elfogadható nevelőelvnek. És ez csak egy a sok kérdés közül, amellyel próbáljuk a magunk képére nevelni a következő generációt. Ami persze úgyis tökéletesen különbözni fog tőlünk.