Akárhányszor gyerekként iskolaundorunk volt, a felnőttektől azt a bölcseletet kaptuk, hogy az iskola azért fontos, mert az életre nevel. Felnőtt fejjel rá kell jönnünk, hogy akkor lehetett volna jobb nevelő is!

Persze sok tanár és iskola minden tőle telhetőt megtett és megtesz, hogy átadjon valamit az alábbiakból a diákjainak, amiért nem lehetünk nekik eléggé hálásak. De az összkép azt mutatja, hogy nem ártott volna, ha ezek rendszerszinten is iskolai keretek közé kerülnek.

 Ha mákod volt, a szüleid ráneveltek a sportszeretetre. De hogy az iskola nem, az fix. Az iskolai tesiórák a legtöbbünknél úgy zajlottak, hogy Cooper-teszt (böeeee), szekrényugrás, kötélmászás, fejenállás. Ezekre kaptál egy értékelést 1-től 5-ig, ha jófej volt a tanár, akkor már az igyekezetet is díjazta, és a szánalmas kötélen bénázásodra adott egy négyest (Köszi, Vargáné!). De azt valahogy nem próbálták meg átadni a diákoknak, hogy ezen kívül rengeteg sport van, mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább passzoló fajtát, és a sportot szenvedélyből – no meg egészségmegőrzés miatt – is lehet űzni, nem csak azért, hogy kapj egy számot az ellenőrződbe. 

 Ha már az egészségmegőrzésnél tartunk: mire a gyerek suliba kerül, azért már sokszor látszik rajta az otthoni életmód hatása, mondjuk túlsúly vagy egészségtelen étkezés formájában (tízórainak csokikák, ugye?). Egy ideális iskolában a nevelés része lenne a tudatos táplálkozás fontosságának a gyerekek kobakjába plántálása. Ez a legtöbb suliban az évi egyszeri orvosi vizsgálat formájában merült ki, ahol is a ducikat elküldték gyógytornára, és helló.

 Arról is keveset hallhattunk és tapasztalhattunk az iskolapadokban, hogy miért is fogadjuk el és hogyan kezeljük a mindennapokban a másságot, legyen szó roma, külföldi osztálytársról, vagy mondjuk egy sajátos nevelési igényű vagy hátrányos szociális helyzetű diákról, vagy épp olyanról, akit egy meleg pár nevel fel. Borzasztó nehéz itt az iskola és a tanárok feladata, főleg ha a gyerek odahaza nap mint nap ennek az ellenkezőjét hallja.

 Gyerekkorunk iskolájában a frontális oktatás volt az uralkodó, azaz a tanár kiállt, és elmagyarázta a tananyagot. (Nyilván egy 30-40 fős osztályban elég nehéz is máshogy oktatni.) De ebből adódóan a diákok ritkán tapasztalhatták meg, milyen egy rakat ember elé kiállni, és meggyőzően, magabiztosan beszélni. Akinek nincs ebben rutinja, az felnőttkorában is sokkal nehezebben fogja tudni átadni közlendőjét, bármilyen értékes is az.

 Annak is nagyon örültünk volna, ha megtanítanak értelmesen vitatkozni, önálló véleményt artikuláltan formálni és érvelni. A tekintélyelvűségnek való behódolás, illetve a regulázatlan, indulatok rázta érvek sajnos a felnőtt társadalomban is a mindennapok részei, olvassatok csak el egy kommentfolyamot bármilyen cikk alatt, vagy hallgassatok végig egy random vitatkozást az utcán.

 Az iskolai keretek között nagyon ritkán tapasztalhattuk meg, milyen is együttműködni. A hagyományos iskolai modellben kevés a csoportmunka, aminek valami közös célja van, és a résztvevők mindegyike bele kell, hogy tegye a magáét, hogy ez a cél megvalósuljon. Ez sok iskolában nagyjából az éves papírgyűjtés és a sulibuli szervezése alatt volt megtapasztalható, amúgy mindenki arra hajtott, hogy az évvégi átlaga jó legyen, és slusszpassz. Aztán felnőtt fejjel meg nem értjük, hogy miért nem mennek hatékonyan a lakógyűlések és a céges csapatmunkák.

 Bár azóta ezt bevezették, sokunk kamaszkorában még szó sem volt olyanról, hogy állampolgári ismeretek. Pedig elemi érdeked, hogy tudd, mihez van jogod, mik az állampolgári kötelességeid, és a téged ért sérelem esetén mit tehetsz, és hova érdemes fordulnod, honnan kaphatsz jogi tanácsadást vagy segítséget.

 „Öööö, és ez a banán… na erre ráhúzod a kotont… és hát na, valahogy így… Kér valaki banánt?” Emlékeztek még a NAGYON CIKI osztályfőnöki órákra??? Amikor jött egy külsős arc, és megpróbálta elmagyarázni a vihogó kamaszoknak, hogy az AIDS az rossz, ne kavarjatok össze-vissza, de ha igen, akkor már gumival? Úristen, milyen jó lett volna, ha ennél több felkészítésben részesültünk volna szexuális és érzelmi intelligencia terén! Így viszont maradtak a velünk hasonló tapasztalattal rendelkező barátnőkkel való sutyorgások és a női magazinok.

 A matektanulás tökjól fejleszti a gondolkodást, még ha később egyetlen geometriai képletet sem fogsz használni az életben, szóval isten őrizz, hogy ennek a fontosságát elvitatnánk. DE. Azért nem ártott volna, ha gyakorlati pénzügyi dolgokról is hallunk, lásd: hogyan NE baszd el a pénzed, hogyan tervezhetsz előre és takarékoskodhatsz okosan, mikor van értelme felvenni és mennyi hitelt, és a többi, és a többi. Így történhet az meg, hogy a felnőtt lakosság ijesztően nagy százalékának nincsen magánnyugdíj számlája, biztosítása, vagy akárcsak annyi félretett pénze, hogy ha kirúgják, akkor legalább egy kis ideig kihúzza.

 És végül, tisztelet a kivételnek, de sok helyen nem tanították meg a tanulás élvezetét. Hogy ne csak azért tanulj, hogy megúszd a tanár/szülő basztatását, leérettségizz, szerezz minél több papírt. Hanem mert tanulni jó,  kitágítja a világodat, és fiatalon tartja az agyad, legyen szó bármiről: egy új nyelvről, sportról vagy akár egy számodra egészen új, ismeretlen és felfedezésre váró területről.