Szerencsére akkora volt idén a merítés jó filmekből – köztük magyarokból is-, hogy nehéz meló volt kiválasztani a tíz kedvencünket. A lista természetesen szubjektív, úgyhogy várjuk kommentben, hogy ti miket tartottatok a legjobbnak  a 2014-es filmtermésből! A filmiparnak meg azt üzenjük, hogy csak így tovább 🙂

Fehér Isten. Mundruczó Kornél filmje egy kutya és egy kislány szétváló, majd ismét egybefonódó sorsáról izgalmas, szívszaggató alkotás. Nem csak minket hatott meg: a Cannes-i filmfesztiválon több díjat is bezsebelt. A főszereplő kutya elképesztően jó a filmben, mi a kutyaszereplő-Oscart feltétlenül neki szavaznánk! Vigyázat: ha megnézed, utána rögtön örökbe akarsz fogadni egy kutyát. És egy kicsit kevésbé fogod szeretni az embereket.

Holtodiglan. David Fincher könyvadaptáción alapuló thrillere teli van idegfeszítő fordulatokkal, váratlan csavarokkal, és persze a párkapcsolati mélységekben is könyékig turkálhatunk. Rosamund Pike, a főszereplő pedig briliánsat alakít, az arca legkisebb rezdülésétől is képes vagy szorosabban markolni a moziszék karfáját. Nem akarunk elspoilerezni semmit, de akkora hullámvasút az egész sztorimesélés, hogy amint lepörgött a stáblista, újra meg akarod nézni az egészet.

A Grand Budapest Hotel. Wes Anderson legújabb filmjét őrült várakozás előzte meg – természetesen a magyar rajongók körében is, hiszen már a címében is Budapest szerepel. (A sztori ugyan nem itt játszódik, hanem egy fiktív kelet-európai kisvárosban.) A Wes Andersontól megszokott gyönyörű képekkel, az utolsó pöcökig kitalált díszletekkel és beállításokkal találkozhatunk, szerethető figurákkal, és humorosan keserédes történettel. Ráadásul a rózsaszín cukormáz mögött fanyar történelemszemlélet is húzódik: a boldog békeidők haláltusáját kísérhetjük végig, ami ugyanúgy az idill és végtelen kifinomultság illúzióját akarta a végsőkig fenntartani, akárcsak a főhős, Monsieur Gustave.

Lavina. Mit csináljon az ember, ha kiderül, hogy élete párja, akivel közös gyermekeik is vannak, egy váratlan krízishelyzetben első reakcióból a maga bőrét mentené, ahelyett, hogy a családját védelmezné? Aztán pedig, ahogy a veszély elmúlt, úgy tesz, mintha nem történt volna semmi? Ruben Östlund svéd rendező ezeket a nagy kérdéseket feszegeti, miközben mi a székben feszengünk: túlélőösztön vagy a család szeretete? Mi melyiknek engedelmeskednénk? És ha a mi párunknál szembesülünk az önzéssel, mennyire kell megértőnek vagy épp felháborodottnak lennünk? Ha szereted a skandináv drámákat, amik az emberi viszonyokat, párkapcsolatokat szedik ízekre, akkor ez a te filmed.

Sráckor. Úristen, milyen jelentőségteli és meghatározó 12 év, amikor az ember kamaszodik! Mennyi mindent változtatnánk a forgatókönyvön, ha felnőtt fejjel újrarendezhetnénk… Richard Linklater nem vette félvállról, amikor a kamaszkor húsba vágóan őszinte és hiteles történetéről akart nekünk mesélni: a Sráckort 12 évig forgatta, úgyhogy a főszereplő gyerekek a szemünk előtt, a vásznon cseperednek fel és lépnek ki a nagybetűs életbe. Az átlagos életek és családi terhek drámájának a 3 órás mementója ez a film.

Éjjeli féreg. Dan Gilroy első rendezése elég nagyot dobott. A film egyszerre egy izgalmas thriller, ahol egészen a legvégéig nem tudod, hogy hova fog ez az egész kifutni, és egyszerre egy kíméletlen szatíra a bulvármédiának (és az emberek híréhségének) a lélektanáról. A főszereplő Jake Gyllenhaal pedig zseniálisat alkot benne, ezzel a filmmel eléggé Oscar-esélyesnek tűnik a srác. Már az első képkockánál, ahol feltűnik, tudod, hogy ezzel a csávóval valami nagyon nincsen rendben, és örülsz, hogy csak virtuálisan tartózkodtok egy térben. A monológjai pedig külön szövegírói pacsit érdemelnek.

Szabadesés. Egy másik magyar film a listán! Pálfi György filmje három díjat is bezsebelt a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, többek között a zsűri nagydíját. Egy társasház lakóinak a szürreális életébe nyerhetünk betekintést a kerettörténetbe ágyazott jeleneteken keresztül. A beteg szexjelenetektől kezdve a szektatag apu és egy mitikus borjú által nyomasztott kisfiú szívszaggató mindennapjain át sokféle szkeccset kapunk az arcunkba, néhol egészen felkavaró módon.

Csillagok között. Christopher Nolan nagyszabású eposza a Földet tönkretevő emberiség intergalaktikus otthonkereséséről elég vegyes kritikákat kapott, de mi szerettük. Oké, oké, voltak benne nyálas monológok, de a lenyűgöző látványvilág (és ezalatt most nem csak Matthew McConaughey-re gondolunk) a féreglyuk és a dimenziók hálójának pazar ábrázolása, a hátborzongatóan fenyegető posztapokaliptikus földi világ megfestése, no meg a csavarokkal teli sztorimesélés ezekért bőven kárpótolt.

Az üldözött. Anton Corbijn adaptál egy John le Carré-kémregényt, és ehhez Philip Seymour Hoffmant kéri fel főszereplőnek. Sokaknak már ettől meggyűlt a nyál a szájában, és a film nem is múlta alul a várakozásokat. Csodás, hátborzongató utolsó alakítását láthatjuk benne az idén elhunyt Hoffmannak, aki zseniálisan játssza a terrorelhárítással foglalkozó, sokat megélt titkosügynököt. Aki autósüldözéses-lövöldözős kémsztorira vár, az csalódni fog: lassan hömpölygő, fokozatosan építkező feszültséggel teli film ez, gyönyörű képekkel.

 VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Azt hittétek, képesek lennénk kihagyni ebből a listából az idei év egyik legszerethetőbb magyar filmjét? 🙂 Reisz Gábor filmje kábé nulla pénzből, de óriási kreativitással, humorral és lelkesedéssel készült, a végeredményt pedig imádjuk. Ami a budapesti negyveneseknek volt a Moszkva tér, az lett hetek alatt a huszas-harmincasoknak a VAN valami: új generációs film született. Úgy beszél a megszokott élethelyzeteinkről, a napi nyomorról és a Nagybetűs Élet kisbetűs hülyeségeiről, hogy közben mégsem szociodráma, hanem jóízűen tudunk nevetni – a szereplőkön és velük magunkon is. Love, love!