Hogy miért jobb tömegközlekedéssel utazni, mint autóval? Nemcsak sokkal olcsóbb és környezetbarátabb, de még az embereket is mustrálgathatod közben! Már ha képes vagy rá reggelente. De ilyenkor megnyugtató az érzés, hogy nem vagy egyedül a reggeli nyűgösségeddel.

Akinek még túl korán van. Összeszűkült szemekkel és begörbített háttal próbálja feldolgozni a külső világot és az onnan jövő ingereket. Süt róla, hogy fizikai fájdalmat okoz neki ez a korai időpont – valószínűleg ő is a későn kelők típusába tartozik.

A felszerelten érkező kávéfüggő. Neki is korán van még, ezért már a metróperonra is egy termoszpoharas kávéval érkezik, tolva magába az életadó koffeint. Ő az, akinél nem modorosságból van a kis kávéspohár, hanem a sürgősségi ellátás részeként.

A koordinációzavaros. Akinek annyira korán van még, hogy nem tudja felmérni teste fizikai kiterjedését, ezért mindennek és mindenkinek nekimegy. Ha te vagy ennek a tünetnek az áldozata, akkor őt eléggé tudod utálni egy darabig, pedig – a következő ponttal ellentétben – ő nem tehet róla.

Az agresszív. Belőle a korai kelés agressziót vált ki – rohanni akar, hogy időben beérjen, utálja az embereket, és aki kicsit is az útjába kerül, meglöki – minek ment oda! Keresi az alkalmat, hogy a másiknak bosszúságot okozzon, ha már neki szenvedés az élet.

A túlpörgő. Akinek láthatólag nem jelent gondot a korai kelés. Tiptop módon van felöltözve, tökéletes sminkben, és vidáman cseveg valakivel vagy épp a telefonon. Hogy bír ilyenkor is összefüggő mondatokat alkotni? És főleg: vidám lenni?? Mélységesen tudjuk irigyelni.

Az olvasó. Ő igyekszik kizárni a külvilágot a maga elé tartott könyvvel vagy újsággal. Ilyenkor szerzi be a napi olvasmány- vagy híradagját, hogy aztán már teljesen friss aggyal érkezzen be. Alfaja a jegyzeteket magoló diák, aki versenyt fut az idővel: ilyenkor is igyekszik hasznos tudásanyagot préselni az agyába.

Az utazás közben reggeliző. Aki meg akarja spórolni a reggelizésre szánt időt, ezért utazás közben kajál, hisz az amúgy is holtidő, hát nem? Úgyhogy ő mindig a járművön tolja be a kajáját – szerencsés esetben minél kevesebb hanghatással és morzsálással, de van, aki egy fél pizzát felvisz magával a metróra, amitől aztán az egész szerelvény sokáig illatozik. És csak remélni tudod, hogy nem kolbászzsírozza össze a kapaszkodót is.

A kellemetlen ismerős. Egy volt osztálytárs, egy fárasztó kolléga, akivel kapcsolatban még nem érzel magadban elég erőt, hogy beszélgess vele ilyen korai órákban. Őt próbálod elkerülni, a legnagyobb erőfeszítéssel igyekszel megúszni a szemkontaktust, és magad elé meredsz a földre, vagy hosszasan belemélyedsz a telefonod kijelzőjébe. Ha szerencséd van, ő is hasonló passzban van, és tapintatosan elkerülitek egymást, de ha nem, akkor boldogan üdvözöl, és onnantól hosszasan fáraszt, miközben te mélán bólogatsz.

Az ismeretlen ismerős. Ha már egy ideje ugyanazon az útvonalon és ugyanabban az időben utazol reggelente, akkor már óhatatlanul vannak ismerős arcok, akikkel már lelki sorsközösséget érzel. Figyelemmel követed a frizuraváltásaikat, hogy milyen ruhákat vesznek fel ebben az évszakban, milyen hangulatban vannak épp, és a többi. Néha ingerenciát érzel, hogy automatikusan köszönj nekik, amikor meglátod őket a buszon, pedig még soha egyetlen szót nem váltottatok.

 A késő. Van az a típus, aki folyton elkésik, bármennyiszer is próbálja magát rávenni arra, hogy na most aztán tényleg időben érkezzen be, de ez az alkalom valahogy soha nem jön össze. Elég könnyen beazonosítható típus: folyton az órát lesi, rázza a lábát, és szinte rátapad az ajtóra, hogy elsőként robbanhasson ki a szerelvényből, és rohanhasson tovább. Drukkolunk neki, hogy most összejöjjön a nem-olyan-nagy-késés.