Nem tudtuk, mi az a honlap, sőt webkikötő. Nem értettük, mi az a villanylevél, de azt persze értettük, hogy ez valami őrületes jóság, és nagyon akartuk.

Akik nem a helyi Teleházban, a suliban, vagy apa munkahelyén ismerkedtek az internettel, azok netkávézókban nyomatták. 200 Ft volt negyedóra internet, apró paravánokkal vagy épp a nagy semmivel elválasztott gépszigeteknél. Eleinte már attól készen voltunk, hogy rákeresel egy képre az Altavizslán (igen!), és lemented és hazaviheted floppy-n. Apropó, Geocities honlapok? Rém rusnyák voltak, de tele voltak a világ összes tudásával – pl. dalszövegekkel.

Az igazán szerencsések vettek egy menő gépet a Sulinet programmal, és kezdetét vette az otthoni betárcsázós internet korszaka. Igen, ez volt az, amikor nem lehetett egyszerre telefonálni és internetezni. Emlékeztek arra a lehetetlen hangra, meg hogy volt olyan, hogy olcsó éjszakai internet?

Az otthoni internet valahogy összeér az első saját mobiljaink időszakával is, azaz az első olyan időszakokkal, amikor a fél évre feltöltött kártyák pontosan 2 nap alatt fogytak le. És ekkor jöhetett megmentőnk, a 777sms! Imádtunk, Westel.

Első chatelős élményeinket a GyaloglóChaten szereztük – bár fogalmunk sem volt, hogy mi az a chatelés, miért lenne érdemes vadidegenekkel beszélgetni, meg egyáltalán mi értelme az egésznek, vadul kerestük a városunknak, kedvenc zenénknek, érdeklődésünknek megfelelő chatszobákat. És persze két óra izgalmasnak tűnő beszélgetés után ismerkedtünk, pajtiztunk és randiztunk rengeteget. Helló innen is, Győr szoba, helló Kispál szoba, helló 2000!

Ha épp nem chateltünk, akkor Honfoglalóztunk vagy a Tevénkkel foglalkoztunk. Akinek nincs máig az örökkévalóságig hibernált tevéje az interneten, az nem is a barátunk.

Idővel megjelent az ICQ -máig nem értjük, hogy tudtuk megjegyezni a számainkat- aztán az MSN, amelyhez kapcsolódó örökbecsű kalandjainkról itt már esett szó. Amikor képesek voltunk órákat várni egy mp3 megérkezésre!

Apropó, zenék! Emlékeztek még a Soulseekre meg a Napsterre? MINDEN zenét megtaláltunk rajta.

Eleinte mindenkinek Freemailes és Yahoo-s címe volt az ismerőseink közül, majd egyszer csak megérkezett a Gmail. Hirtelen lehetett óriási leveleket küldeni, és többé soha nem telt be a postafiókunk.

A blogokra is furcsán néztünk: miért ír valaki tök személyes dolgokról az internetre? Pláne álneveken? Hol voltak akkor még a gasztroblogok, vagy a divatblogok, azt pláne nem értettük volna, hogy minek teszi fel valaki a főztjét, vagy az aznapi ruháit?!

  És végül nem feledkezhetünk meg a pillanatról, amikor megkaptad a wiw-meghívódat! Emlékeztek még a nagy meghívó-ínségre, amikor mindenkinek csak egy-egy, nagyon értékes meghívója volt? Küldjetek kispirost, ha emlékeztek!