A szakdolgozatírás egyike a világ olyan dolgainak, amiről szinte egyöntetű a véleményünk: mindenki SZENVED vele. 12-es betűméret, másfeles sortáv. És gyűlölet.

Mindenki elmondja, hogy kezdd el időben, de te mégis az utolsó pillanatra hagyod. Egyszerűen képtelenek vagyunk tanulni elődeink hibáiból!

Hosszas szenvedés után kiválasztod a sok témaötleted közül az egyiket. Természetesen menet közben derül ki, hogy pont ehhez nincs elég szakirodalom.

Végeláthatatlan lobbizások és házalások indulnak meg a kérdőívvel a Facebookon, és más honlapokon, fórumokon. „Ha nem töltöd ki és küldöd tovább legalább 5 embernek ezt a kérdőívet most, akkor 7 évig üldözni fog a balsors! Könyiii!”

Természetesen a Facebook nem elég, kénytelen vagy beregisztrálni kb. 60 olyan oldalra, amit később soha nem fogsz meglátogatni – de az értesítőiket kapni fogod, a világ végezetéig.

Az idegösszeroppanás közeli állapot, amikor meglátod, hogy már mindenki töltögeti fel a képet a friss és ropogós szakdolgozatáról, te pedig még a kutatási részt sem kezdted el.

Vagy ennek ellentéte, a sorstársaid, akik éjjel 11kor is a Facebook falukon vinnyognak, hogy sosem lesznek készen: de persze még ők is előrébb vannak!

Annyira belemerülsz a munkába, hogy észre sem veszed, de már kisebb vagyon gyűlik össze késedelmi díjként a könyvtárban. Arcod, amikor rádöbbensz, hogy igen, ezt a tetemes összeget KI KELL FIZETNED.

Rájössz hogy a több liternyi kávé nem írja meg helyetted a szakdolgozatot, és az energiaital hegyek is csak a remegést fokozzák egy idő után. Nem, sajnos nem nagyon lehet másfél hétig ébren maradni, és hatékonyan írni, bárki bármit is állít.

Minél közelebb a határidő; annál elviselhetetlenebb vagy. A családtagjaid, lakótársaid már csak félve merészkednek az 5 méteres körzetednél beljebbre, tudják, hogy amit ott találnak, az robbanékonyabb mindennél.

Végül pedig mikor végre valahára, az utolsó héten, az utolsó pillanatban elkészül A Nagy Mű, a konzulensed még gyorsan visszadob valamit.

Olvasói cikk Varga Krisztinától. Köszi! Köszi!