Rendezvényszervezőként teljesen alap, hogy csak az újságokból tudod meg, milyen volt a rendezvény, mert te éppen égnek álló hajjal futkorásztál, hogy elháríts egy végzetesnek tűnő problémát. Ha mindez ismerős, olvass tovább!

A rászervezés. Hiába nézel utána nagyon-nagyon alaposan annak, hogy a rendezvényed időpontjára még véletlenül se essen hasonló esemény, még így is esélyes, hogy beüt a krach. Ami már csak azért is szívás, mert minden kibérelhető rendezvényes dolog, bútor és társai, amire szükséged lenne, már foglalt.

Az időjárás-para. 10 percenként tikkelő szemekkel csekkolni az időjárás jelentést és az égiekhez imádkozni, hogy ne essen az eső? Rendezvényszervezőként ez teljesen normális.

A bizonytalan megbízó. Ő az, aki hónapokig vacillál, hogy legyen-e rendezvény, aztán pont akkor sikerül kinyögnie, hogy legyen, amikor már épp kezd minden nagyon utolsó pillanatossá válni.

Ingyenjegy-kuncsorgók. Amint a környezeted megneszeli, hogy te bizony egy rendezvényt szervezel, azonnal megnő az ázsiód. Hirtelen kiderül, mennyi barátod van, akik nagyon-nagyon szeretnék, ha felkerülnének a vendéglistára, persze csak HA NEM GOND.

Fellépő-para. A rendezvények jó részénél a fellépő kulcsfontosságú, az ő nevével, arcával hirdetik az eseményt. Így hát nincsen nagyobb szívás, mint amikor a fő attrakció megbetegszik, vagy egyszerűen csak – egy kis rendezvény esetén simán előfordul – lemondja.

Sztárallűrös fellépők. Vannak fellépők, akiknek mindegy, hogy a világvégi falunapokon, vagy a plaza parkolójában lépnek fel, akkor is elvárják (elvárnák) a sztároknak kijáró bánásmódot. Olyan dolgokat, mint jéghideg gleccservíz-bekészítés meg külön öltöző jakuzzival. Na persze.

A széttárt kezű technikusok. A rendezvényszervező sem érthet mindenhez, ugye, azért vannak például a technikusok. De persze a technikus is ember és hát ő sem ért mindenhez, viszont ez legalább általában a kezdés előtti 1 órában derül ki. Ekkor veszik fel a „széttárt kezű technikus” pózt és kántálják rendületlenül, hogy „ezt nem lehet megcsinálni”, miközben a rendezvényszervező remegve prüszköl.

Az utolsó pillanatos parák. Alap igazság, hogy soha nem lehet felkészülni annyira egy rendezvényre, hogy a tennivalók 30%-a ne az utolsó pillanatokra maradjon. 3 nap nem alvás teljesen normális.

Jó volt rendezvény? Csodásak voltak a fellépők? Isteni volt a kaja? Gondolhatnánk, hogy a rendezvényszervező ilyenkor dicsfényben úszik, de az igazság az, hogy mindebből ő semmit nem érzékelt, mert épp nem bírt enni az idegesség miatt/aludt 10 percet végre a technikai szobában/idegesen futkorászott a videósok után.

A rendezvény utáni depresszió. Amíg tart a szervezés és őrületes nagy a pörgés, alvás zéró, a lehetetlennek tűnő feladatok száma viszont végtelen, addig csak arra vágysz, hogy végre kifújd magad. Aztán, amikor az utolsó ember is elhagyja a rendezvényt és végre örülhetnél, elfog a letargia. Hirtelen olyan érzés, mintha légüres térbe kerülnél. És most mi lesz???