Pedig ugye a gyorsaság mint olyan, relatív fogalom, mégis a környezeted mintha nagyobb átlagtempót diktálna, mint ami a tőled megszokott. Héló, héló, kapcsoljunk csak vissza kettesbe! A Sensation magazin cikke.

Ha a gyaloglási tempód lassú: mások azon vannak kiakadva, hogy előttük milyen lassan tötymörögnek az emberek a járdán, és nem lehet tőlük haladni. Nos, te vagy AZ az ember. Ezért jól ismered azt a megalázó érzést, amikor beelőznek, lehagynak, sőt esetleg siettükben meg is löknek a gyalogostársak.

De kaja közben is jó eséllyel kivívod a többiek figyelmét, akik már végeztek az egész menüvel, amíg te még csak a levesnél tartasz. A kollégáid tudják, hogy ha sietősen akarnak ebédelni, és nem akarnak udvariatlanul felállni, mialatt te még eszel, akkor inkább le sem ülnek, mert tuti, hogy egy 3/4 órás szeánsz alatt nyammogod el az egy szelet rántott sajtot.

Mindig rád kell várni. Mindig. Persze önhibádon kívül, de valahogy mégis mindig így hozza az élet. Te is tudod ezt, és vérmérsékletedtől függően feszélyez, vagy pedig ugyanazzal a lelki nyugalommal haladsz tovább a saját tempódban. Vagy épp felajánlod a többieknek, hogy ne várjanak rád, mert mindenkinek jobb úgy.

Ha csaj vagy, ez fokozottan igaz, ilyenkor még a sztereotípiát is a nyakadba kapod: „persze, mert a csajok mindig sokáig készülődnek!” Egyrészt kikéred magadnak a női nem nevében az általánosítást, másrészt ez a te saját, egyedi tempód, nem kell belekeverni másik 3,5 milliárd embert!

Vannak szakácskönyvek és receptgyűjtemények, amikben „szupergyorsan, 15 perc alatt elkészíthető finomságokat” mutatnak be. Nos, te 15 perc alatt maximum a zabpelyhet tudod elkészíteni, minden más legalább egy-két órába telik. Ha egy kicsit is összetettebb kaját szeretnél „összedobni” – nos, arra rá kell szánnod egy fél napot. Mások hogyan csinálják??

Sokak szerint körülményes vagy. Pedig te csak mindent tökéletesen kivitelezel, a legapróbb részletre is ügyelve. Az pedig nem mehet 2 másodperc alatt!

Néha megkísérled, hogy gyorsítasz a tempón. Nos, ez az igyekezeted nem szokott fényes sikert aratni, mert jóval ügyetlenebb leszel, elrontod a dolgokat, és lehet újrakezdeni. Közben belül ott villog az agyadban, hogy „ÉN MEGMONDTAM.„.

Van, hogy azért vagy lassú (mármint a többiek szemében), mert szeretsz pepecselni a dolgokkal, benne lenni a pillanatban. Mások miért nem torpannak meg a folytonos rohanásban, és csodálkoznak rá a körülöttünk lévő világra?

Munkában elég neuralgikus pont lehet a tempód. Eleve nem is mész olyan helyre dolgozni, ahol alapvető a pörgés. Sok kollégád lehet, hogy nem tolerálja a lassúságod, és beszólnak rá. De ha jó vagy abban, amit csinálsz, akkor az hosszú távon ellensúlyozza a sebességed hiányát.

Kedvenc kérdésed a „Mi olyan sürgős?„. De komolyan, oké, hogy elhull a virág, meg eliramlik az élet, no de ennyire gyorsan? A te hitvallásod az, hogy ami fontos, az úgyis megvár. Akkor meg mi értelme sietni, hát nem?