Félreértés ne essék, minden szeretetünk az udvarias embereké, mert néha úgy hiányzik az a mindennapokból, mint a kalóriamentes csoki. De valamikor sok lesz a jóból, és az udvariasság már átcsap udvariaskodásba.

Férfiként métereket rohansz, majd atlétákat megszégyenítő módon vetődsz, csak hogy kinyisd a hölgyek előtt az ajtót. Persze örülünk, ha kinyitják nekünk az ajtót, de csak akkor, ha ez nem jár a fizikai épséged veszélyeztetésével.

Vagy épp több embert engedsz be az ajtót tartva, és mivel azon aggódsz, hogy valaki épp akkor bukkan fel, amikor te becsuknád, ezért inkább ott maradsz estig ajtónállónak.

Nem tudsz normálisan enni a közös étkezőben, mert mindenkinek, aki jó étvágyat kíván, megköszönöd, és te is hasonlóan kellemes táplálkozási élményeket kívánsz nekik. Így a nagy mantrázás közben még nem sikerült eljuttatnod a villát a szádig.

Az e-mailjeid és egyéb szöveges üzeneteid tele vannak szmájlikkal, mert attól rettegsz, hogy amúgy nem jön át a kedvesség és együttműködő szándék a szövegből, és agresszív rosszarcnak fognak tartani.

Mi történik, ha két túl udvarias ember az utcán találkozik? Természetesen utcai tangó! Mivel mindketten nagyon előzékenyen ki akarnak térni a másik útjából, folyton szinkronban mozognak, és egy féreglyuk keletkezik, és azon a fél négyzetméteren tangóznak, amíg világ a világ. Itt írunk további utcai fizikai törvényszerűségekről.

Ha valaki beléd ütközik, te kérsz bocsánatot.

Amikor udvariasan körbekínálgatod a frissen beszerzett tábla csokidat, míg a végén neked egyetlen kocka se marad, de persze nem mersz szólni, hogy hagyjanak, mert úgy éreznéd, hogy akkor egy utolsó önző, falánk állat vagy.

A stratéga: ha csak azért ülsz le a villamoson, hogy aztán előzékenyen átadd a helyed az első nyugdíjasnak vagy kismamának. Sőt erőszakkal tuszkolod le őket a helyedre, még ha magyarázzák is közben, hogy csak egy megállót mennek, és nem akarnak leülni.

Amikor annyira udvarias vagy, hogy társasjátékban sem bírsz nyerni, mert nem akarod megbántani a másikat. „Ne haragudj, hogy odaálltam a parasztommal a királynőd elé!”

Nem mered a fodrászod szívét összetörni azzal, hogy bevallod: szerinted ocsmányul sikerült az új frizurád, és most hónapokig csak sapkában fogsz kimerészkedni az utcára. Inkább kedves mosolyba préseled az arcizmaidat, és próbálod otthon magadnak kijavítani a vágást.