Kompromisszumot kötni magaddal? Soha! Ha te is a végsőkig szereted kitolni a saját határaidat, akkor az alábbiak ismerősök lesznek számodra.

Ha 4,5 alá ment az átlagod suliban, lelkibeteg lettél. Az a rettenetes dolog soha fel sem merült reális veszélyként, hogy neadjisten négyest kapj szorgalomból. Ja persze emellett jártál mindenféle szakkörbe, edzeni és nyelvórára.

„Mindegy, jó lesz így is” – ez az a mondat, ami a te szádat soha nem hagyta el. Amin lehet még javítani, azon te javítasz is!

Ha főnökként vagy maximalista, jaj a beosztottjaidnak! Tudják, hogy a legapróbb hibáért is keményen felelősségre vesznek vonva, és az ő osztályuk túlórázik a legtöbbet. Viszont a ti csapatotok is teljesít a legjobban.

Ha viszont beosztottként buzog fel benned a maximalizmus, arra a főnökeid nagyon rá tudnak harapni, és kihasználják, amíg csak engeded. Úgyhogy jobb határt szabni az ő törekvéseiknek és saját perfekcionizmusodnak, mielőtt teljesen kimerülsz és kiégsz.

A maximalistákat nagyon sokat foglalkoztatja a környezetük ítélete. Jó, hát kit nem? De ha maximalista vagy, akkor valószínűleg még többet aggodalmaskodsz azon, hogy mit szólnak a megjelenésedhez / a teljesítményedhez. Pedig tudjuk jól, hogy bármennyire is igyekszünk, és nézhetünk ki bármennyire tökéletesen, vagy felelhetünk meg teljes mértékben a tőlünk elvárt szerepnek, ha valaki rosszindulatú, az úgyis be fog valamire szólni.

A maximalizmusod miatt sokszor könyörtelen is vagy magadhoz. Nem bocsátod meg magadnak a hibázást, a tökéletlenséget. A barátaid meg nem értik, hogy miért vagy fennakadva olyan hibáidon, ami fölött ők – hiszen szeretnek – elsiklanak.

Nem arról van szó, hogy tudod, hogy valamiben jó vagy, és azon a területen szeretnéd fejleszteni magad, hanem egyszerűen te akarsz a legjobb lenni mindenben. Ez már önmagában kudarcra van ítélve, hiszen ki tudna mindenben jó lenni? A kudarc okozta frusztráció pedig még több maximalizmusra sarkall. Érdemes vigyázni, nehogy túlságosan elkapjon ez az ördögi spirál!

Ha elérsz egy sikert vagy részeredményt, annak nem tudsz önfeledten örülni. Kipipálod, hogy ez is megvan, és elkezd nyomasztani a következő elérendő cél.

Maximalistaként nyaralni = 5 perces etapokra felosztott órarend, amit pontosan be kell tartani, különben borul MINDEN. Ja és persze a „lazítás” program az egy hét alatt egy maximum két órás rubrikába fér bele, amúgy végighajtod magad (és a társaidat) a legfőbb nevezetességeken és minden magát élményként kínálgató ponton, amiről természetesen előzetes listát is készítettél.

 Maximalistaként a legnagyobb kihívás: megtanulni nem hallgatni arra az ördögi kis hangra, ami akkor ostoroz, ha szeretnél egy kicsit lazítani, vagy nem 110%-on teljesíteni. Pedig hosszú távon saját magaddal teszel jót, ha könyörületesebb vagy a hibáiddal szemben.