Izabela Urbaniak 3 gyerekes anyuka, aki dokumentálta, milyen a gyerekek nyara számítógép nélkül. Ezeket a képeket nézve aztán eszünkbe jutott, mennyire más volt, amikor még nem volt mobiltelefon és háztartásonként 4 laptop, el is kezdtünk nosztalgiázni.
Suli után megbeszéltük a legjobb barátnőnkkel, mikor érünk haza, és felváltva hívtuk egymást a vezetékes telefonon. Ma már furcsán hangzik, miről lehetett az együtt töltött nap után is órákat beszélni, de akkor minden nagyon fontosnak tűnt. A szülők pedig leszidtak a telefonszámla miatt. Ma már azt sem tudjuk, mennyi a percdíjunk.
Ha valakivel játszani akartunk, csak elbicikliztünk hozzá és felcsöngettünk, vagy beordítottunk a kerítésen át: „Csókolom, a Katika lejöhet játszani?”. Aztán, ha nem jöhetett, mentünk tovább egy másik haverhoz.
Késtünk a vacsoráról, de a szüleink nem hívogattak és nem váltak halálra, ha épp nem vettük fel. Lehet, hogy rosszak voltunk és leszidtak, de sok szempontból szabadabbak, az biztos.
Térképet rajzoltunk, és apa elmagyarázta, merre van a bolt. Mi is ugyanígy magyaráztunk a barátoknak, a sárga háznál balra, a telefonfülkénél jobbra, aztán lépsz párat és ott is vagy.
A telefonszámokat kívülről tudtuk és nyáron a nyaralóhelyeken sorban álltunk a fülkénél esténként, ahonnan mindenki hazatelefonált. Szórakozásból nézegettük a telefonkönyvet és kikerestük a titkos sulis szerelem telefonszámát, persze sosem hívtuk fel (úgyis az anyukája veszi fel, az meg milyen ciki). És persze pénzt kerestünk a fülkék visszajáró ablakában.
Leveleztünk, és a leveleket titkos helyekre dugtuk, ahol csak a másik találhatta meg.
Kérdeztünk, sokat, valószínűleg idegesítően. A mai 6-7 évesek szinte még olvasni sem tudnak, de már bármit megtalálnak a Wikipédián, hamarabb, mint a szüleik. Mi viszont folyamatosan csak kérdeztünk, a szüleink pedig labdákat forgattak egymás körül, hogy elmagyarázzák az univerzum működését. Reméljük utóbbi nem változott!
Ezerszer néztük újra ugyanazt a 4 filmet, ami megvolt videón és jó eséllyel egyik a Reszkessetek betörők! volt. Valamint persze nem ismerünk olyat, aki nagy buzgó felvétel közben ne törölt volna le valami nagyon fontos családi eseményt videokazettáról.
Elsétáltunk a buszmegállóba és a vasútállomásra és fecnikre írtuk fel a menetrendet.
Játszottunk, játszottunk, építettünk, sátorba bújtunk, bunkert eszkábáltunk. Reméljük, ez a kakukktojás, és nem kell kárognunk a „bezzeg a mi időnkben” mondókával. Hajrá mobiltelefon és számítógép nélküli hétvégék és nyarak!