Vannak szófordulatok, amik először jól hangzottak, aztán annyira közkeletűvé váltak, hogy mostanra inkább erőltetettnek vagy feleslegesnek tűnnek. Persze hogy mi is használjuk, afféle gyűlölöm-és-szeretem módon.

 „Nem egyszer, nem kétszer” (Most az összes számot felsoroljuk? Sokáig fog tartani…)

 „Nem baj, én is azon járok!” (Már elnézést kértem, amiért véletlenül a lábadra léptem, hát mi kell még???)

 „Írd és mondd” (Miért is kell egyszerre mindkettőt?)

 „Le fog esni!” (Nem. Ez már leesett. Ott van a földön. Időspirálba kerültél?)

 „Birkanyírás volt?” (Haha, hát igen, levágta a fodrász a hajam, te kis mókamester!)

 „Csiripelték a kismadarak…” (Nem vagyok egy nagy ornitológus, de szerintem inkább a pletykás barátnőid lesznek azok.)

 „Nem most jöttem a falvédőről!” (Pedig próbáltam elképzelni, ahogy ott csüngsz a hetven kilóddal…)

 „Kapás van!” (Ja, azt hittem, telefoncsörgés.)

 „Ennél zöldebb nem lesz!” (Pedig nem elbambultam a lámpánál, hanem a Pantone-skálámat kerestem.)

 „Hát tartós tejet már ne vegyél!” (Kösz a biztatást, segít a náthámon.)