Time to say goodbye, énekli Andrea Bocelli, azaz ideje búcsúzni. Szerinted pedig egy nemlétező pillanatról beszél. A Telehold magazin cikke.
Még a filmekben is irritálnak azok a jelenetek, ahol a főhős és a hősnő hosszasan, szívszakadva vesznek könnyes búcsút egymástól. Hagyják már abba!
A legszívesebben skippelnéd a szóbeli búcsút, és elintéznéd egy e-maillel vagy egy sms-sel.
Néha megfogalmazod magadban egy hosszas és szívhezszóló búcsút, ami emelkedett és nemes, akárcsak a pillanat maga… aztán annyi esik ki a szádon, hogy CSÁ, és elfordulsz.
Sok mindent köszönhetünk az angoloknak, de a te kedvenced mind közül az angolos távozás. Egy diszkrét, alig hallható köszönéssel megelőzött kislisszanás a helyszínről – ez a te műfajod.
Még akkor is elkerülöd a búcsúzkodást, ha tudod, hogy a másiknak ez rosszul esik. Néha utána neked is marad hiányérzeted, mert nem tettél pontot valaminek a végére – mégis, az adott helyzetben nem tudtad magad rávenni, hogy meglépd.
A bulikon végképp nem kerítesz nagy feneket a dolognak: ha már úgyis mindenki be van csiccsentve, te köszönés nélkül is képes vagy lelépni.
Ha nagyobb búcsúról van szó (például a kollégád otthagyja a céget, vagy egy barátod kiköltözik külföldre), képes vagy akaratlanul is, de összeveszni vele hülyeségeken, csakhogy ne kelljen szembenézni az elválás fájdalmával.
Már előre stresszeled magad a búcsúzás jelenetén, drámaibbnak éled meg, mint a tényt, hogy utána nem fogtok találkozni hosszabb-rövidebb ideig.
Ha azért utálsz búcsúzkodni, mert olyankor automatice sírva fakadsz, akkor ez a lista is ismerős lesz a számodra. De nem kell ettől tartózkodnod, ilyenkor teljesen természetes a sírás és az érzelmek kimutatása. Sőt a másiknak jobban is esik, bármennyire nem gondolsz ebbe bele.
Ha pedig olyantól kell búcsút venned, aki maga is utálja a procedúrát, akkor az a legkényelmesebb: mindketten mondtok egy szűkszavú hellót, és közben meleg szívvel gondoltok a másikra, amiért megkímélt az érzelmi vihartól.
