Vér, csonkolások, kegyetlen etnikai villongások, a tizennyolcas karika meg sehol. Igen, a gyerekdalokról van szó, amiken mindannyian szocializálódtunk. És ez még csak a kapudrog volt a rémes Grimm-mesékhez! Csoda, hogy ép lélekkel fel tudtunk nőni.

Csiga-biga, gyere ki! Ég a házad ideki. Kapsz tejet, vajat, holnapra is marad.
Boci boci tarka, se füle, se farka.
 Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja, síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

 Katalinka szállj el, jönnek a törökök, sós kútba tesznek, onnan is kivesznek. Kerék alá tesznek, onnan is kivesznek. Imhol jönnek a törökök, mindjárt agyonlőnek!
 Nyuszi ül a fűben, ülve szundikálva. Nyuszi talán beteg vagy, hogy már nem is ugorhatsz. Nyuszi hopp! Nyuszi hopp! Máris egyet elkapott!
 Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak.
 Jött egy busz, benne ült a vén krampusz. Túrós lett a pofája, bevitték a kórházba.

 Csip-csip csóka, vak varjúcska. Komám asszony kéreti a szekerét, nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta.
 Nem tudta ezt Mehemed, s felrúgták a tehenek.
Volt nekem egy kecském, tudod-e? Kertbe rekesztettem, tudod-e? Megette a farkas, tudod-e? Csak a szarvát hagyta, látod-e?