2013.03.17.
Mert ugye emlékeztek még rájuk? Rózsaszín, tündérkirálylányos vagy Walt Disney figurás, oldalán aranyszínű lakattal. Nem összekeverni a barátság füzettel!
Oda kellett adni a kedvenc tanítónéniknek, akik általában két hét múlva hozták vissza, és hát ismerünk olyanokat, aki a Feszty-körképet megszégyenítő bonyolultsággal voltak képesek kidolgozni műveiket.
Oda kellett adni az ember titkos szerelmének, aki képes volt bele szívecskék helyett krokodilt vagy katonát rajzolni. Hülye fiúk!
Oda kellett adni az ember legjobb barátnőjének (mind a háromnak), akik az örök barátságról, szerelemről és a Nagybetűs Életről szóló kis versikékkel írták tele. Meg rajzoltak bele virágokat zsírkrétával.
Mindig volt benne pár lehajtott oldalcsücsök, ami alá változatos jófejségeket írtunk. Például: „Hé, te piszok, nem látod, hogy titok?”
A megfontolatlan, vagy épp gyakorlatlan művészkezek miatt mindig volt pár kitépett, vagy egyszerűen csak szétfirkált oldal. Mindig tudtuk, ki tépte ki a lapot, de nagyvonalúan sosem róttuk ezt fel az alkotóknak.
Mindig voltak emberek, akik megígérték, hogy visszaadják még azon a héten, aztán azt mondták, hogy a tavaszi szünetben rajzolnak bele, aztán soha többet nem láttuk az emlékkönyvünket. Sebaj, így lehetett egy még menőbbet kérni helyette!
Mindig voltak emberek, akiknek nem akartuk odaadni, de persze ők azt hitték, hogy tökjó barátok vagyunk, úgyhogy elkérték, és ilyenkor nagy duzzogva odaadtuk. Gyakran persze ezek az emberek rajzolták a legmenőbb dolgokat!
Az emlékkönyv többek között attól volt emlékkönyv, hogy kis arany lakat lógott az oldalán – függetlenül attól, hogy nem ismerünk senkit, aki valaha is lezárta volna.
Mindig volt olyan barátnőnk, aki kétszer is rajzolt – nem egyszerűen csak őt tartottuk a legfontosabbnak, de a korábbi rajzaihoz képest eltelt fél évben annyit bővült a virág-repertoárja, hogy nem volt szívünk nemet mondani.
Nem volt olyan emlékkönyv, amiben ne szerepelt volna -akár többször is- ez a versike: „Evezz, evezz az élet tengerén. Ki ne köss a bánat szigetén! Legyen erőd tovább evezni, S a boldogság szigetén kikötni.”
