Sok ember összezárva kis helyen… Ilyenkor kiélesednek az ellentétek, és sokszor a legcsekélyebb dologgal is felőrölheted a kollégáid idegzetét.

 Ha hosszan romantikázol a kedveseddel a telefonban a többiek füle hallatára, gügyögő hangon. „Te tedd le… neeeeem, te tedd le először! Tegyük le együtt… egy… kettő… három… óóóó, picim, hát te se tetted le??? Nyünyünyü!”

 Ha hangosan bömbölteted a kedvenc számodat, pedig szóltak, hogy a hatszázadik alkalommal már kicsit unják a Get Lucky-t.

 Ha hosszasan ecseteled a betegségeidet. Főleg ebédidőben.

 Ha belebámulsz a többiek monitorába, és viccesnek szánt megjegyzéseket teszel rá. „Ó, látom, fészbukozol! A munka meg majd elvégzi magát, mi?”

 Ha hangosan csámcsogva ropogtatsz valamit. Sokáig. Okééé, nyilván senki nem szólhat be azért, mert valamit rágcsálsz, de az ezzel járó hanghatások idegesítőek tudnak lenni. És ráadásul épp amiatt, mert ezért még csak nem is szólhatnak.

 Ha egyfolytában beszélsz.

 Ha kevés a wc, és te hosszasan befoglalod az egyiket nagydologra. Hát istenem, arról nem tehet az ember, ha munkaidőben jön rá a fészekrakási vágy, de a többiek ettől még nem fognak rajongani érte, főleg ha nem lehet normálisan kiszellőztetni a mosdót.

 Ha nem adsz a higiéniára, azaz egy enyhe, ám annál konstansabb szag leng körül.

 Vagy épp ellenkezőleg, valami nagyon karakteres parfümmel fújod be magad, miután megérkeztél, és utána mindenki órákig fuldoklik az ánizsos-vaníliás illatfelhőben.

Ha  a munkaidő lejárta előtt öt perccel vidáman az asztalra csapsz, és indítványozod, hogy kezdjetek el gondolkozni egy feladaton, amin ráérnétek holnap is dolgozni. Nem fogsz túl sok csillogó tekintettel találkozni, az biztos.

Kép innen