Vannak szófordulatok, amik először jól hangzottak, aztán annyira közkeletűvé váltak, hogy mostanra inkább erőltetettnek vagy feleslegesnek tűnnek. Persze hogy mi is használjuk, afféle gyűlölöm-és-szeretem módon.
“Nem egyszer, nem kétszer” (Most az összes számot felsoroljuk? Sokáig fog tartani…)
“Nem baj, én is azon járok!” (Már elnézést kértem, amiért véletlenül a lábadra léptem, hát mi kell még???)
“Írd és mondd” (Miért is kell egyszerre mindkettőt?)
“Le fog esni!” (Nem. Ez már leesett. Ott van a földön. Időspirálba kerültél?)
“Birkanyírás volt?” (Haha, hát igen, levágta a fodrász a hajam, te kis mókamester!)
“Csiripelték a kismadarak…” (Nem vagyok egy nagy ornitológus, de szerintem inkább a pletykás barátnőid lesznek azok.)
“Nem most jöttem a falvédőről!” (Pedig próbáltam elképzelni, ahogy ott csüngsz a hetven kilóddal…)
“Kapás van!” (Ja, azt hittem, telefoncsörgés.)
“Ennél zöldebb nem lesz!” (Pedig nem elbambultam a lámpánál, hanem a Pantone-skálámat kerestem.)
“Hát tartós tejet már ne vegyél!” (Kösz a biztatást, segít a náthámon.)
Kép innen