Vannak olyan ételek és alapanyagok, amik nem csak csendben megbújnak az étlapokon, hanem igazi drámatagozatosként osztják meg az embereket a megevők, és a semmi-pénzért-a-számba-nem-venném táborára.

 Kelbimbó – na, értitek már ezt a listát? Kicsike -jó esetben- édeskés zöld gombóc, hangzásában hasonlít a mellbimbóra: mégis, alig ismerünk olyan férfit, aki lelkesen fogyasztaná. Esetleg indiai fűszerek mögé rejtve el lehet sütni (gyönyörű étel a link mögött), de van, akinek még így is kifordul a szájából.

 Kelkáposzta – haladva tovább a kel-vonalon, valamiért ez a szerencsétlen növény se túl népszerű. Sokan óvodai kelkáposztafőzelék traumákat emlegetnek, amikor magyarázatot kell adni az utálatra, pedig a rakott kel és a frankfurti leves mellett még olyan izgalmas lehetőségeket rejt, mint például a kelkáposzta-chips.

 Tengeri herkentyűk – képzeletbeli dobogónk aljára került ez a kupac, és persze nem szép dolog tintahalakat, kagylókat és rákocskákat egy kalap alá venni, általában egyként utálják őket. Nem nagyon tudunk lelkesítő ötletekkel szolgálni, tényleg az van, hogy van aki bírja, ha poliplábak lógnak ki a szájából, és van aki nem.

 Belsőségek – pacal, tüdő, máj, szív, vese és társai. Jól elkészítve a legparádésabb fogások lehetnek, mégis sokan vannak, akik irtóznak tőlük. De vajon miért jobb lábakat és karokat enni, mint állatbelsejeket? Belegondoltatok már, hogy mi a tojás? És hogy mi a méz? Bocs.

 Sütőtök – szintén gyerekkori traumákra gyanakszunk, amikor meghalljuk: „Fúj, sütőtök!”. A gyanús sárga szín, az általában puha-pépesre készített állag mind triggerelhetik ezeket, de ne feledkezzünk meg róla, hogy baconnel, chilivel is elkészíthetjük.

 Wasabi – vagy épp csípős mustár, torma…mindhárman tartalmazzák a szinigrint, ami az orrunkat a homlokunkig csavaró csípős érzést okozza. Vannak is ellenségeik!

 Lóhús – hiába az isteni szalámik, sokan képtelenek meglátni a lovak és az ehető dolgok metszetét. Ez valószínűleg nem véletlen, a keresztény egyház sokáig tiltotta a lóhús fogyasztását, és belénk is van kódolva, hogy a ló a barátunk, nem esszük meg. Kivéve, aki mégis, fűszeresen, füstölve.

 Koriander – a dél-amerikai és a távol-keleti konyha népszerű fűszernövényét utálói egyszerűen poloskaszagúnak írják le. Petrezselyemnek tűnik ugyan, de eltéveszthetetlen szaga/illata és íze gyorsan elárulja magát. Narancshéjas-mandulás fehércsokiba rejtve azért klassz lehet!

 Spenót – nem, nem maradhat ki egy ilyen listából sem! Nem mindenki egy született Popeye, sokaknál nem megy át hogy egy zöld színű pép akár finom is lehet. Nekik terápiás jelleggel ajánlunk egy spenótos spagettit – nyugi, van rajta hús is!

Rongyleves – köményes leves tojáscafatkákkal. Nem tudjuk, hogy ez is a közétkeztetés számlájára írandó-e, de egyszerűen senkit nem találtunk, aki önszántából főzne, vagy enne ilyet. Ti szeretitek?