Jelenségek, amik nélkül az univerzális strandolásélmény többé nem lenne ugyanolyan. 

 Mindig van valaki, aki felolvassa az egész társaság horoszkópját, vagy fennhangon kér segítséget a keresztrejtvényéhez: „Híres opera, hat betű, második: „t”?”

 Mindig vannak monokiniző idős nénik.

 Mindig van egy, de inkább több artikulálatlanul üvöltő kisgyerek, aki elesett, nem ilyen lángosra vágyott, be akar menni a vízbe, egyáltalán nem akar bemenni, de legfőképp a délutáni csendes pihenőhöz nincs semmi kedve.

 Mindig vannak srácok, akik hason fekve bámulják a csajokat.

 Mindig van valaki, aki épp tétova léptekkel indul meg a vízbe a lépcsőről és aprókat sikít, amikor rájön, hogy elég hideg. Vele általában egy olyan ember van, aki sokkal gyorsabban lemerül, és ezután már csak a másik mielőbbi összevizezésével van elfoglalva.

 Mindig van valaki, akit eltalál egy kósza labda a vízben vagy a strandröpipálya mellett.

 Mindig van valaki, aki egy hűtőtáskában háromfogásos vasárnapi ebédet és hideg söröket is hozott. (NAGYON irigyelni fogjuk, amikor megpillantjuk a hekkesnél álló sort.)

 Mindig van valaki, aki épp elejt egy lángost, vagy leugrik a tölcséréből egy gombóc fagyi.

 Mindig van valaki, aki az árnyékba húzódva, felöltözve húzza ki a nap végéig, és nem érti, mi tetszhet ebben az egészben a többi embernek.

 Mindig van valaki, aki épp 20 perccel régebb óta alszik a tűző napon, mint tervezte. Ezek vagyunk mi.