Be kell látnunk, hogy ennek a nyárnak annyi – viszont ha minden jól megy és nem lesz rögtön ocsmány esős hideg, beköszönt a kényelmes biciklizős idő, amikor nem fenyeget a veszély, hogy másfél óra után hőguta miatt ájulsz le a bringádról. És végre itt az ideje egy jó Fertő tó körnek!

 Először is: ne tévesszen meg az elnevezés. Amikor Fertő tó körről beszélünk, akkor azért az az igazság, hogy a Fertő tavat körbevevő nádas és szőlőültetvényeket kerüljük meg. A tó általában NAGYON messze van. Egyedül Podersdorfnál kerülünk nagyon közel a vízhez, ennyire. Ha több nap alatt kerülöd meg a tavat, vagy nagyon jól haladsz napközben, akkor persze van időd letérni a körútról, és kényelmes bringautakon betekerni a part menti falvakra.

 Érdemes egyébként le-letéregetni az úrtól, mert tele van érdekes látnivalóval a környék: Fertődön alap az Eszterházy-kastély (ahol egyébként meg is szállhatsz, ha oda akarsz csapni a SZÉP-kártyádnak, elég lájkhenger Instagram-képeket lehetne ezekben a szobákban készíteni). Aztán ott van a népszerű kirándulóhely, a fertőrákosi kőfejtő, vagy a fertőmeggyesi úton lévő föld alatti templom, a Mithras-barlang. Ausztriában csokigyár és Familypark várja a családosokat, Weidenben pedig a szélerőműparkban tudhatunk meg mindent…hát nyilván a szélerőművekről. Arról nem is beszélve, hogy a magunkfajta beleseknek időt kell szánni az út menti kis éttermekre is: és itt is elég széles a spektrum, a páreurós napi menütől a Gault&Millau-ban 13 ponttal jegyzett fertőrákosi Ráspi étterem és pincészetig.

 A teljes kör távolsága 119 km, ez igaz, és állítólag végig sík, ennek viszont ne dőlj be. Hacsak nem vagy jó combosan edzett, akkor azért lesz pár emelkedő (meg persze szép kilátás hozzá), amit észre fogsz venni. Jó, nem egy Col De Sarenne, de ne lepődj meg, Fertőrákoson, Balf és Oggau környékén is lesz pár alattomos domb.

 Viszont szerencsére a dombok között és egyáltalán az osztrák oldalon mindenhol: nagyon klassz kis pihenők vannak. Egy csomó esőtől is védett, vízcsapokat is láttunk, de a kedvencünk mégis ez a kevésbé praktikus, de nagyon menő bringás installáció volt.

 A magyar oldalon nem találkoztunk pihenőkkel, viszont brutál gazosodással és buckákkal igen. Lelkiekben külön gyúrtunk rá, hogy „nem lehet ez olyan rossz”, meg „biztos csak mások finnyáznak”, de nem! A határon átkelve gyakorlatilag kétsávos utat alakított ki magának a gaz, a gyökerek pedig olyan hullámossá teszik az utat, hogy a Fertődig tartó pár kilométer felér egy beépített flabélos edzéssel. A térdeinknek meg úgyis mindegy, nem? Szerk.: időközben kaptunk egy olyan infót, hogy Apetlonnál pár éve átadtak egy szép új szakaszt, amivel idegeket és kilométereket spórolhatunk – amit ezek szerint mi sajnos nem vettünk észre. Ti tudtok erről? 

 Ha szükséged van szállásra -és hát többnapos túrák esetén nyilván lesz-, akkor jó ha tudsz róla, hogy az osztrák oldalon van egy partnerprogram, amelynek 750 partnerszállásán az ott megszállóknak ajándékba adnak egy Neusiedler See Card-ot: a kártyával aztán ingyen hajózhatsz, néhány buszt és vonatot is használhatsz, valamint strandokra, a nemzeti park túráira, és bizonyos múzeumokba is ingyenes belépésre jogosít. Elég menő. Ha ki tudod használni, hajrá, ha viszont nincs sok időd, és spórolnál, akkor inkább ajánljuk a magyar oldal ugyanolyan barátságos, de jóval olcsóbb vendégházait, nyáron pedig a kempingeket.

Ottjártunkkor már javában csüngtek a szőlőfürtök a burgenlandi és soproni tőkéken: talán említettük már, ha szereted a bort, ez a kirándulás bekerülhet a kedvenceid közé. Az értékes termés védelmére számtalan módszert megfigyelhettünk a klasszikus madárijesztőktől a kiaggatott cd-lemezekig, a kedvencünk mégis a pukkantgató volt: sokáig nem értettük, hogy lehet ennyi lőtér a környéken, vagy mi ez a lövöldözés, majd rá kellett döbbennünk, hogy a madarak elijesztésére pisztolylövést utánzó riasztókat tettek ki egy csomó dűlőre.

 Az úton rengeteg hatvanas-hetvenes biciklis párral találkoztunk, akik irigylésre méltó derűvel, neonszínű technikai cuccokban rótták a kilométereket, vagy időnként megalázó sebességgel suhantak el mellettünk.  Az osztrák oldalon még az utánfutós családokon lepődtünk meg jópárszor – úgy tűnik teljesen bevett szokás, hogy apa-anya is húz egy-egy gyereket maga mögött, és így nyomják a túrákat.

Ilmitz környékén több klassz kilátó és többemeletes madárles is van, érdemes távcsővel készülni, ha szeretnél felismerni párat a nemzeti park sztárszárnyasai közül. Persze távcső nélkül is jó szórakozás, innen egész jól belátni a tavat, a térképeknél be lehet mérni a hátralévő távot, de tényleg jólesik egyszerűen csak bámészkodni és kinyújtózkodni is.

 És pont ezeknél a madárleseknél, meg még korábban az éttermeknél is szemet szúrt, hogy míg mi gyanakvó nagyvárosiként már készítettük a lakatot (igen, a nemzeti park kellős közepén is), addig a többiek csak ledobták a bringákat és már robogtak is fel a lépcsőn a kilátáshoz. És persze nyilván mindegyik bringa megvolt, mikor leértünk…