Hányszor megfogadtuk gyerekként dünnyögve, hogy mi majd másképpen csináljuk, ha nagyok leszünk! Aztán nagyok lettük, meg szülők is, és naná, hogy a mi gyerekünk se csokit vacsorázik, nem pizsiben megy oviba és vele is megesik, hogy ő az utolsó, akiért odaérnek a szülei…

Pedig milyen rossz volt azt hinni, hogy megfeledkeztek rólunk! Aztán idővel megismerjük a másik oldalt is: őrjítő, ha nem tudunk időben ott lenni érte!

Még jó, hogy általában bagatell sztorik jönnek közbe. Itt a listánk, hogy kicsit enyhítsünk a kollektív lelkiismeretfurdaláson, amit minden késésben induló szülő érez. Plusz egy okos megoldás vészhelyzet esetére. Hogy neki már ne kelljen a lépcsőn ülve, a résekben matatni a cipője orrával, ahova legszívesebben bebújna, mert nem jön érte senki…

Három óra körül lerogysz a reggeli kávéd mellé. Az órádra pillantasz, késésben vagy, onnan meg a lepattogzott körömlakkodra igazít át a tekinteted, amit „De hát tegnap festettem ki! Vagy azelőtt?!”. És miközben fölpattansz, magaddal rántod a bögrét is. Na, szuper! Végülis milyen szerencse, hogy van gyereked, mert azóta szinte csak kihűlt kávéhoz kerülsz közel.

 Közbe jöhet a cserfes szomszéd néni / bácsi, hetente többször is akár. Éppen, mikor az új futóbiciklit próbálnád elhelyezni a földszinten a roller, a háromkerekű bicikli, az esernyőre csukható babakocsi és a kismotor mellé. „Már alig lehet itt eljárni!” – hallod a háta mögül. És valóban, de hát nem cipelheted föl mindig! Pár perc kedélyes beszélgetésbe kerül, hogy ne legyen neheztelés. Elkéstél az oviból, de ezúttal nincs bűntudat, hiszen a gyerek cuccainak lobbiztál helyet – járműtulajdonosnak lenni nagy felelősség. 🙂

 Kilépsz a kapun és az égből megtisztel egy galamb. Próbálod a jó oldalát látni: végülis egészen olyan, mint amikor ő bukizott a válladra és már-már elérzékenyít a nosztalgia… Ah, de most már az oviba mész érte! Irány vissza, kabátcsere!

 Akinek van egy kisebb testű porontya is, mint akiért iskolába/óvodába kell mennie, az egészen biztosan tapasztalta már ezt a jelenséget: télen, számolatlan ruhanemű ráaggatása utána öcsi/hugi egyszercsak elhallgat, amit egy jó nagy rottyantás követ a pelusba. És kezded újra az egészet. Plusz egy felsőcsere anyának, mert ennyi idő alatt képtelenség nem könyékig izzadni a fűtött lakásban…

 Közbejöhet például a hétfejű sárkány is. Az elég sűrűn. „Kicsim, már éppen indultam volna, mikor 1. rám csörög telefonon 2. odadugott egy cetlit az orrom alá 3. elém lépett és beszélt hozzám 4. leszólított, mikor már fél lábbal kint voltam 5. visszahívott, hogy még fejezzek be valamit 6. elvárta, hogy tovább rágjam vele a semmit 7. megkért, hogy küldjem át neki, amit holnapra kért. Sajnos eltartott, amíg elbántam mind a hét fejével, hogy aztán odacsapjak a lovaknak. Sajnálom, hogy késve érkeztem, de mindig eljövök érted!” – és kifelé menet megköszönjük a berzenkedő „jóságos tündérnek”, hogy ott várt vele…

Tipikus őszi para, hogy kilépsz egy szál pulcsiban az utcára, mire hátbavág egy szellő. Visszamész egy kabátért, amihez nem illik a cipő, úgyhogy átcseréled, de akkor már a nadrágot is, mert az úgy nem jó. „De hova lett a gyerek kabátja?” – amit úgyse akar majd felvenni, de a lelkiismereted szerint muszáj vinni. „Meg a gumicsizma?!” – tudod, hogy szuperjófej anya vagy, mert így beleléphet minden egyes pocsolyába. És persze végig napsütésben fogtok hazasétálni, cipelve a váltás holmit. De jó ez így is, gesztenyét rugdosva az őszi falevelek között vele…

Még egy verzió a kistesós elindulásra, ami egy külön műfaj: végre beletuszkoltad / rimánkodtad / rábeszélted / csábítottad a kisebbiket a babakocsiba, mire meglátja a kismocit az ajtó mellett. És az óvoda / iskola kapujába egy karján kismocival, csípőjén gyerekkel loholó anyuka esik be.

 Vannak azok a ritka napok, amikor gördülékenyen hárulnak el az akadályok előled, se túlóra, se dugó. Büszkén állsz az iskola előtt, végre te vagy az első! És már csak percek kérdése, hogy meglásd az örömöt az arcán, amikor észrevesz téged. Ezek az igazán fontos pillanatok! – derűsen mélázol. „De miért nincs itt a többi szülő még? Meg hol a gyerek?” – kapod fel a fejed tíz perc után, aztán meg a vizet. „Oh, hogy ma uszodanap van és ott végez…!” – és füttyszóra dalra kelnek a varjak is körülötted…

 Már éppen indulnál, mikor nem találod a lakáskulcsot / elektromos kapunyitót / slusszkulcsot, fel-alá rohangálsz a lakásban. Pedig megfogadtad, hogy mindig ugyanoda fogod tenni, abba a kis zöld izébe, amit aztán lecseréltél bambuszra, mert le volt értékelve, de végül áttetted a másik komódra, csak az túl alacsonyan volt és a kicsi mindig kipakolta, úgyhogy valahogy benne maradhatott a táskádban. „De tegnap melyiket is vittem magammal?!”

És vannak a vészhelyzetek, amikor nemhogy késni, odaérni se tudnál érte. „Ne fesd az ördögöt a falra!”- van, aki ezt mondja, és van, aki pedig leegyszerűsíti maga körül a problémákat: kötsz egy biztosítást arra, hogy legyen ki hozza-vigye a legfontosabbat, ha a szülőt baleset érné, dugóban vesztegelne, külföldön rekedt. Vagy még speciálisabb a helyzet, ha második, harmadik babádat várod: bármikor beindulhat a szülés, és akkor konkrét terv kell, hogy hogy jutnak be a kórházba, ki megy a nagyobbikért, meg a cuccokért haza… Na igen, a 9 hónap terhe másodszorra sem csak az áldott állapot súlya, hanem az a sok tervezés, logisztika. És milyen jól jön a megbízható segítség ilyenkor! Azt pedig már megtanultuk, előre tervezni jobb, mint utólag sajnálkozni, mert ami a biztonság nekik, az a nyugalom nekünk.