Bár feneketlenek a terhességgel kapcsolatos gyötrelmes és idegesítő dolgok bugyrai, de még így is sokkal-sokkal több pozitív élménnyel jár ez az időszak. Épp itt volt az ideje ezekből is válogatni egy listányit.
A fiú cimborák, amikor kitörő lelkesedéssel reagálnak a bejelentésre. A lányoktól persze számítasz rá, hogy odalesznek, de amikor a srácok sorban cáfolják meg az előzetes feltételezéseidet, hogy majd max vállba veregetik a párod és elmotyognak egy szolid gratulációt, és ehelyett az ujjongást követően már első körben olyanokat kérdeznek tőle, hogy “Na és te is fogsz kenguruzni?”, az eléggé priceless.
A barátnő, aki meglep a kedvenc sütiddel, egy menő csodakrémmel, vagy akár egy csinos kismama ruhával, mondván, hogy mivel úgyis mindenki a babát fogja elhalmozni, ő téged.
Anyukád, aki hirtelen, csak úgy, spontán szükségét látja a szülői ház teljes átrendezésének, helyet csinál néhány esetlegesen szükséges új bútornak, és egy egész szobát a teljes családot befogadó vendégszobává alakít.
A barátnőd anyukája, aki szuperlelkes, de nem akar tolakodó lenne, így csak úgy, a nagyvilágba posztol a Facebookon napi rendszerességgel a baba fejlődésével, szellemi-testi egészségével kapcsolatos cikkeket.
A barátnő, aki felajánlja, hogy ha bármi kérdésed merülne fel a terhességgel kapcsolatban, neki szólj és ő majd rákeres a neten, hogy ne neked kelljen alámerülnöd a fröcsögő-paráztató női fórumokba és átrágnod magad az összes horrorsztorin, amíg találsz valami hiteles és tárgyilagos információt.
A párod, aki aki a maga szeretetnyelvén próbálja kimutatni egyre fokozódó imádatát, legyen az a cukor, a magazinokkal való elhalmozás, a bújás, vagy az ezekből mixelt bármilyen kellemes koktél.
A párod, aki minden este, szakértői szemmel, akkurátusan csekkolja a pocakodat szemből, oldal- és felülnézetből is és konstatálja a vélt vagy valós változásokat.
A főnököd, aki a nagy leülés során őszinte örömmel fogadja a hírt és amikor szóba hozod a korai visszatéréssel kapcsolatos terveidet, akkor leint, hogy majd meglátod és hogy neked most a gyerek legyen az első.
A szomszéd néni, aki a lépcsőházban, a fültől-fülig húzódó mosolyt követően, aggodalmasan-szeretettelien szól, hogy rendesen fel kellene húzni azt a kabátot, nem csak ilyen hebehurgyán.
A munkahelyi menzán vagy menüzős helyen a pocid gyarapodásával egyenesen arányosan növekvő adagok.
Köszi a cikket, Réka!