Felhívjam? Ne hívjam? Miért nem hív? Sok? Kevés? Kimondta. Miért nem mondja? Az új kapcsolat olyan, mint egy hülye rejtvényújság, amit akkor is fejtegetsz, ha amúgy történetesen épp a világ legszebb tengerpartján csücsülsz és élvezhetnéd a kilátást.

Felhívjam? Mikor hívjam? Hívjam fel a csip-csup dolgokkal – érezze, hogy mindent meg akarok osztani vele – vagy ne legyek olyan, mint egy közléskényszeres rádió, hanem továbbra is hívjam a barátaimat, mint eddig. Egyáltalán: hol van az a fontossági pont, ami már telefonért kiált?

Facebook-set. A folyamatos kísértés arra, hogy az ember kiélje a közölhetnékjét. Tiszta 21. századi multimédiás eszköztár, csak nem mindegy, mennyire használjuk hiperaktívan. Képekkel, szelfikkel, szerelmes stickerekkel, netán összebújós gifekkel napi hányszor ér ráírni a másikra? És az ultimate kérdés, ami a csetelés műfajából egyenesen következik: fenntartsuk a csevegést egész nap, vagy próbáljunk meg esetleg a munkára is koncentrálni?

A „felhívjam” maró kérdés másik fele értelemszerűen a „miért nem hív” szörnyűsége. Vajon egy bimbózó kapcsolatban mennyi telefonhívás a normális? És Ő miért nem érzi azt, hogy fel kellene hívnia???

Hányszor találkozzunk? Ugye-ugye. Eleve problémás, hogy egy kapcsolatban a két félnek nagyon ritkán egyeznek meg az együtt töltött idő mennyiségére vonatkozó elképzelései, de ha van olyan időszak, amikor ez közelít a 7/24-hez, az biztosan a kapcsolat eleje. Persze ez magával hozza a kérdést is: nem lesz ez így sok?

Kézfogás, átkarolás, köztéren megjelenés. A kezdő kapcsolatok egyik leghülyébb helyzetével találjuk szembe magunkat, amikor kilépve a világ szeme elé hirtelen nem tudjuk, hogy is viselkedjünk. Na nem nagy drámáról van szó, de bőven van bénázási faktor abban, amikor a két fél nem gondolja ugyanúgy a kinyilatkoztatást.

Bemutatás a barátoknak. Már együtt vagytok, de eddig csak kettesben voltatok. Valahol el kell jönnie annak a pontnak, ahol a pár elkezd szocializálódni, és ez a folyamat (is) maga az aknamező. Mert mi van, ha a barátok nem bírják, vagy fordítva? Vagy mi van, ha életünk leggyengédebb mimóza párjának hihetetlenül prosztók a haverjai? És egyáltalán: mikor kell ezt meglépni? Van aki a hamar kiderülés híve, de olyan is, aki képes hónapokig dugdosni az új párját.

Ki mondja ki először. Igen, azt, hogy szeretlek. Vagy hiányzol. Szóval ki az, aki először nyíltan verbalizálja az érzelmeit. És mit mond erre a másik?

Már megint a hülye Facebook! Mikor csekkoljunk be együtt először? Közös szelfit ér kitenni hirtelen felindulásból, vagy várjuk meg, míg a dopamin-szint értelmes értékekre zuhan vissza és ha még mindig úgy érezzük, szeretnénk világgá kürtölni a boldogságunkat, akkor posztoljunk? Ugyanitt: a mai világban mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember egyáltalán bejelölje, hogy „kapcsolatban” van?

Barátok és család nem elhanyagolása. Legfontosabb kérdés ilyenkor, amire persze mindenki tudja a választ, mégis sokszor hajlamosak vagyunk elhanyagolni azokat, akik eddig (is) mellettünk voltak. Pedig nagyon fontos, hogy a baráti találkozók ez után is rendszeresek legyenek. A másik is kibír nélkülünk egy napot. De kettőt is.

Karácsony. Mennyi ideje kell járni ahhoz, hogy a karácsonyi kötelező ajándékvásárlás halmazába essünk? Mondjuk egy december 1-jén kezdődő kapcsolat már felszabadító, vagy pont hogy nem? A szilveszterezésről ne is beszéljünk, arról meg végképp ne, ha a másiknak az összejövés után egy héttel van a szülinapja. Nincsenek a világon ennél nagyobb kérdések!