A szabadkőművesek és titkos társaságok rejtjeles kézfogása egy nagy SEMMI ahhoz a nyelvhez képest, amit láthatólag a világon mindenki beszél, téged leszámítva persze.

Amikor a többiektől megkapod azt a tippet, hogy „csak légy önmagad”. Hát kösz. Te jelenleg nem önmagad akarsz lenni, hanem hódítani, mert az önmagad legszívesebben otthon nézne sorozatot, és zavarba jönne, ha bárki hozzászólna.

Kétségbeesett tudásszomjjal olvasol utána mindenféle cikkekben a flörtölés aranyszabályainak, mintha magazinokból meg lehetne tanulni.

Az első nagy buktató: a szemezés. Te nem érzed ezt a szemezés dolgot. Eleve mindenkinek hosszan belebámulsz a szemébe, és csak utólag esik le, hogy egyeseknek ez nyílt felhívás keringőre.

Vagy épp ellenkezőleg: te amúgy nem vagy az a szemkontaktusos típus, és mivel hallottad a Tuti Flörtölős Receptet, mereven bámulod, hátha ezzel már sikerül elegendő metakommunikációs jelet küldened a számára. Ha túlságosan sokáig követed ezt a szabályt, aggályos, hogy egy idő után inkább elmenekül, és a rendőrséget hívja, ahelyett, hogy a kezedet kérné meg.

Amikor próbálsz egy csábító mosolyt a másik felé dobni spontán módon, és a végeredmény egy fájdalmas vicsorgás lesz.

GYŰLÖLÖD a virágnyelvet. Utálod, hogy értened kéne a hülye utalásokat, amik nem akarják magukat megértetni veled. Miért nem lehet azt mondani kerekperec, hogy „Babám, járjunk!„, hát nem? Egyúttal mindenkire halálosan irigy vagy, akiknek ez a virágnyelv az anyanyelvük, és játszi magabiztossággal tudják használni.

Ha végre-végre szóba elegyedtek, akkor zavarodban mindenféle hülyeséget hordasz össze, köztük olyan információkkal is elárasztod szerencsétlent, amiről még anyád és a legjobb barátaid sem tudnak. MIÉRT érezted szükségét annak, hogy a rosszul sikerült gyantázásodról beszélj első találkozáskor??

És persze mivel te nem tudsz flörtölni, az sem esik le, ha épp mások igyekeznének ilyeténképp nyitni feléd. Aztán amikor pár évvel később a másik (persze már egy házastárssal és két gyerkőccel az oldalán) egyszer véletlenül megemlíti, hogy te anno tetszettél neki, csak úgy tűnt, hogy téged hidegen hagy, akkor úgy érzed magad, mint akinek a sors épp gonoszul beleröhög a fülébe, miközben csapkodja a hátát.

Amikor mégis sikamlós-kétértelmű megjegyzéseket próbálsz elsütni, annak nagyon ciki lesz (legalábbis számodra) a végkimenetele, te pedig vöröslő arccal hagyod abba. Vagy épp besokallsz, és előállsz a farbával, de a klasszik „baszd meg a fűnyíródat, nyuszika!” módon, teljesen felspannolva magad dobod be, hogy na most már aztán félre a mellébeszéléssel, és lesz-e smárolás, vagy nem, mert így neked egyszerűen tönkremennek az idegeid.

Ha filmre vennék a szerelmi életedet, nyugodtan be lehetne tenni plusz jelenetnek egy tetszőleges korai Woody Allen-filmbe.