2016.06.22.
Nem mindenki imádja a gyerekeket. Legalábbis másokét biztosan nem. Egyszerűen nem és kész, és nincsen az a cukiságfaktor, ami megtörné a varázst. Ha te sem olvadsz el minden csöppség láttán, most magadra fogsz ismerni felsorolásunkból!
Szerinted a csecsemők egyáltalán nem cukik. Inkább félelmetes kis ufók.
Ezt a teóriát bizonyítja a földöntúli, elviselhetetlen frekvenciatartományban mozgó visító hang, ami elhagyja a kis torkukat, naponta meglepően sokszor.
Ha valamelyik ex-kolléganőd behozza a babáját a munkahelyedre, köré sereglenek az emberek. Kivéve téged, te próbálsz a lehető legtávolabbi sarokba húzódni és feltűnésmentesen kamu telefonálást színelni, hogy ne kelljen közelebb menned.
Ha mégis kiszúrnák, hogy a sarokban ácsorogsz és felajánlja a kolléganőd, hogy megfoghatod a csöppséget, kitalálsz valamilyen lehetetlen betegséget, hogy kimentsd magad. „Jaaaaj kedves vagy, de inkább ne, mert krónikus babakulózisban szenvedek…igen, pont kijött rajtam.”
Nyáladzanak és bekakilnak. Pont.
Ha neadjisten egy rokon rád bízná a gyerekét, aki bújócskázni akar veled, te csak ennyit mondasz: „Oké, bújj el, én elszámolok 846389274-ig, aztán megkereslek.”
Te vagy az, aki a repülőtéren már a bejáratnál imádkozásba kezd, hogy ne kisgyerekek kerüljenek mellé, elé vagy mögé. Minden család gyanús!
A buszon körülötted mindenki rámosolyog arra a tündéri kis szempárra, kivéve téged, te megpróbálsz kibámulni az ablakon és nem észrevenni, hogy a gyerek téged pécézett ki magának játszópajtásként.
Kilométerekről kiszúrod a gyerekes anyukákat, családokat és te vagy az első, aki felpattan, hogy azonnal átadja az ülést nekik. Mert ugyebár ennyire figyelmes vagy és nem csak minél távolabb akarsz tőlük kerülni.
Éppen ezért, ha vonaton utazol és felszáll abba a kocsiba egy csapat visító kisgyerek, képes vagy átmenni a másik vagonba, még akkor is, ha ott már nincs hely.
