Van pár ízkombináció, ami kitörölhetetlenül a nyelvünkön maradt a kilencvenes években – ezek a mi madeleine-jeink. Emlékeztek ti is?

 Citromos-narancsos üdítőitalpor műanyag miniüvegben: soha senki nem itta meg, csak letéptük a kupakot és a szánkba öntöttük.

 Zacskós tejpor: ezt se használtuk rendeltetésszerűen, csak letéptük a papírzacskó sarkát és elnyammogtuk. Isteni puha, tejes íze volt!

 Toblerone: mivel itthon nem lehetett kapni, az volt a legnagyobb sztár, akinek a szülei hoztak. Boldogan faltuk a kis háromszögeket.

 Kólaszörp: majdnem olyan volt, mint az igazi, de picit olyan is, mintha folyékony gumicukrot innál. Nyami!

 Téli fagyi: borzalmasan rossz volt, gyakorlatilag ostya, margarinnal töltve. Mégis, alig vártuk, hogy felmarhassuk a kosárból, amikor végre végeztünk anyával a bevásárlással.

 Vaníliás krémtúró: oké-oké, ez is létezik még, de valahogy másmilyenre emlékszünk. Mazsolákra, például!

 Ropi kólába mártogatva: valamiért úgy éreztük 10 évesen a szülinapi bulikon, hogy ez a kifinomultság csúcsa!

 Tubusos májkrém: fémtubusból kinyomós cucc, májat legfeljebb a feliratában tartalmazott. Világosbarna színe, jellegtelen, semmire nem hasonlító íze tette tökéletes uzsonnakrémünkké – remekül összetartotta a két fél zsemlét, ennyit tudott.

 Fanta-szelet: túrós süti csokis tésztával, a tetején Fanta ízű puding! Odáig voltunk, anyáink pedig adták kézről kézre a legjobb recepteket.

 Center Shock: a sulibüfé sztárja! Kívülről édeskés-savanykás, belülről iszonyú savanyú folyadékkal töltött rágó. A legmenőbbek egyszerre hármat rágtak!