10 anyabarát kaja

„És már ő is azt eszi, amit ti?” – „Aha.” – Hosszú csend.- „Vagyis mi esszük azt, ami ő…” – A Nekünk bevált mamiblog írójának, Fekete Imolának vendégposztja következik sok-sok jó tanáccsal nem csak anyáknak.

Kismama barátnőmmel csattogtunk lefelé a macskaköves úton, ami szuperül álomba rázza az egyéveseinket és közben ismét egyetértettünk abban, hogy ez a hozzátáplálósdi egyáltalán nem egyszerű dolog: mit lehet? mikortól lehet? hogyan lehet? pürésítés? szilárd kaja?

„De hát egy éves múlt, akkor már eheti azt, amit ti!” – a nagymamák szerint. „Most tényleg adjunk neki melegszendvicset?” – gondoljuk mi, mert hát az vesse az első követ, aki friss anyukaként hétből legalább ötször nem melegszendvicset dob be ebédre (vagy ebéd után 3 órával, amikor már ruganyosra hűlt benne a sajt).  Aztán vannak napok, amikor anya már-már kipihenten ébred, kicsi fiú derűsen, a konyhakövön, anya lábánál önállóan eljátszósan és lám lesz ebédre zamatos, meleg… de „Mi is? Mit is csináltam legutóbb, ami annyira bejött?”  – hát ez az, rendszerint elfelejtük. Ezért most jól lejegyezzük a top 10-es listát, amit minden mami a saját kistestűje igényeihez igazítva tovább is cifrázhat.  Az anyabarát receptek titka: könnyen, gyorsan össze lehet dobni őket, akár megszakítással is, ha közbejön egy pelenka csere és így lesz a felnőtteknek is változatos az étrendje.

1149704_189654811215195_257083114_o

 Színes-tepsi

A tepsi jóbarát, mert bármi, ami benne készül biztos jobb ízű lesz, mintha jó hosszan íztelenre főznénk egy lábos vízben, vállon veregetve magunkat, hogy trükkösen megspóroltuk a turmixolást, mert magától szétesik a cucc.

Bőségesen kivajazott tepsire feldarabolt zöldégeket pakolunk: krumpli, sütőtök, répa, paradicsom, cékla, alma és gondosan lefedjük alufóliával. 200 fokon 30 percig pároljuk, majd fólia nélkül még 15 percig sütjük. Majd kipakolunk mindenből egy kistányérra és megszórjuk sajttal. Mi így kínálgattuk fiacskának, aki teljesen odáig volt az örömtől, hogy most tényleg ő választhat és módszeresen nyammogta el életében először a puha zöldségeket.

1531643_233668283480514_2087646728_n

 Rozmaringos csirkés tepsi

A csirkerészeket elhelyezzük a tepsiben és körbevesszük mindenféle feldarabolt finomsággal: krumpli, paradicsom, fokhagyma, hagyma, alma, körte, répa. Rácsipkedünk egy kis rozmaringot, apa és anya részét sózzuk, borsózzuk, fóliával lefedve 200 fokon 40 percig, majd fólia nélkül még 10 percig a levével locsolgatva sütjük. Egy nagy adag nálunk két napig is kitart, de hogy ne unjuk meg, pár darab csirkerészt meg szoktam kenni paradicsomszósszal.

1453229_219774018203274_256340374_n
 Zöldséges fasírt edzésnek

Ez volt az első szilárd étel, ami a majdnem 4 fogát bejáratta. Ugyan az alma-aprítás már nagyon ment, a kiköpködés még jobban. Ezt a fasírtot viszont le is nyelte már.

Lereszelek 2 szál répát és egy fél zellert, ráütök 1 tojást, sózom, borsózom, kakukkfűvel hintem és hozzákeverek annyi zsemlemorzsát, hogy tallér formájúra tudjam gyúrni. A tallérokat felpakolom a kivajazott tepsire és 200 fokon kb. 45 percig sütöm, tálalás előtt sajttal szórom meg.

 Lencsés trutyi

Elég csúnyán fest, de a tartalmassága ellensúlyozza ezt a hiányosságát. Krumplit, répát, hagymát vajon megfuttatok, egy kanál paradicsompürét, gerezd fokhagymát, 1 bögre lencsét  keverek hozzá, majd felengedem vízzel. A babának leturmixolom, magamnak pár csepp citromot facsarok rá.

1376439_211364469044229_934198104_n  Egypercesek

A krémleves jó, mert extra gyors, extra semmi munka, a fonnyadt is belemehet és ha nem főzzük órákig, akkor értékes tápanyagokban gazdag, ráadásul sajttal, kenyérbéllel dúsíthatjuk.  Sütőtök, brokkoli, karfiol, amit mi szeretünk.

 Variációk zabkására

Reggelire édesen: zabpelyhet fele víz-fele tejjel felfőzöm, fél banánt nyomkodok bele, magamnak mézet is csurgatok rá. Uzsonnára sósan: zabpelyhet vízzel főzöm fel és sajtot reszelek bele (ebből én nem eszem 🙂

 Babanasi cukor nélkül

Reszelt/összetrancsírozott gyümölcsöt (pl.:barack, banán, alma) annyi rizsliszttel keverek össze, hogy lepényeket tudjak formázni belőle, amiket 180 fokon legalább 15 percig sütünk. Joghurttal együtt is csodás.

1453474_224159534431389_629539024_n

 A klasszikus húsleves

Húslevest főzni olyan igazi „anya dolog”. Egyszer túl kell esni a tűzkeresztségen. Bár hosszú ideig fő, de csak az eleje munkás, a végeredmény pedig jó gazdag: hús, zöldségek, tészta, lé.

A csirkerészeket hidegvízben felteszem főzni, amíg felforr megpucolom a répát, fehérrépát, krumplit, zellert, hagymát, fokhagymát, forrás után leszedem a habot róla és mehet bele a zöldség, a lángot meg visszaveszem, hogy éppen csak gyöngyöződjön a leves teteje, és bemegyek játszani a kicsivel. Félbevágott paradicsom és egy csokor petrezselyem kerül még bele, só és bors, meg a vége felé egy zöldpaprika, aminek átszúrjuk a csumáját, ettől lesz igazán jó íze.

 Az apáknak is megy…

A legegyszerűbb, amikor sütőpapírba, majd alufóliába csomagolunk krumplit héjastul, céklát egészben, megpucolva, répát szintén egészben, pucolva és szólunk apának, hogy az ebéd 30 perc múlva kész a sütőben, joghurtot öntsön majd rá a kicsinek, mi elugrottunk a csajokhoz.

 A mindentvivő grízpapi

Fele víz, fele tejjel főzzük fel a búzadarát, kivizezett tálkában hagyjuk kihűlni, majd fejre fordítjuk egy kistányérra, leöntjük valami finom lekvárral és feltett lábbal elfogyasztjuk a részünket, mert a napnak mindig van legalább fél órája, amit nem a babakacaj, hanem az azt követő csend aranyoz be…

1231291_191814904332519_5621642_n

Még több tízdolog:

Scroll to Top