Észrevettétek már, hogy szinte minden popszám és nagylemez ugyanazokkal a témákkal és stílusokkal kavar, csak ritkán tűnnek fel ezektől eltérő, különleges darabok? Bemutatjuk a legtipikusabb húzásokat, és értjük, a műfaj nyilván kötelez, de ennyire talán mégsem. Vigyázat: általánosítás-jéghegy a láthatáron!

 Az önfeledt boldogságkitörés
Időnként a „megtaláltam a nagy Ő-t”, máskor a „szép az élet” téma a kedvence. Ilyen dal esetében időnként egy vendég-előadó is csapódik az énekes/banda mellé duettezni, ezzel demonstrálandó, hogyan kell mindenkivel megosztani a jókedvet. Sok dob, egy-egy gitárszóló. Tökéletes választás Balaton-parti has-süttetéshez, de napfényes nyári reggeleken, mikor semmi kedvünk munkába menni, azért a buszon is jól el lehet rá zötykölődni.

 A szívfacsaró ballada
99%-ban szerelmes témájú, elkeseredett vagy belenyugvó hangulatú, szívesen használ zongora- vagy akusztikus gitár-témákat. Hallgatására szinte kizárólag csalódott lelkiállapotban, könnyáztatott párnánkat szorongatva, csokit majszolva vagyunk vevők, minden más esetben gyorsan tovább kapcsolunk, mielőtt taccsra vágja a jókedvünk.

 A szakítós „stay-strong” vagy girlpower-szám
Jó sok dob, energikus és lendületes, és erőt sugárzó „azért sem török darabokra” – hozzáállás. Folyóként árad, elsöpörve bánatunkat, és jó esetben vigasztaló csoki iránti vágyakozásunkat is. Csajbulik elmaradhatatlan kelléke, ahol a friss szinglik támaszra lelnek benne, míg a boldog kapcsolatban turbékolók szánakozva továbbkapcsolják, vagy bűntudattól sújtva végigfeszengik.

 A semmiről nem szóló parti-dal
Konszolidáltabb változata megpróbálja latin hangszerekkel operálva egy dél-amerikai salsa-buli hangulatát elénk festeni, az egyszerűbbje belesűrít minden létező effektet, és autotune-nal csapatja. Gyakran tűnik fel rapper a második felében, hogy eldumálja, milyen király az előadó, aki meghívta a közreműködésre, és mekkora hatalmas partiba csöppent épp bele. Jelenléte csak ritkán dobja fel az amúgy is túlfeszített hangulatot, amikor viszont kivételesen igen, akkor az összes (nem létező) milliónkat rátehetjük, hogy a rádiók és a klubok nem fogják játszani… pedig tényleg jót lehet rá bulizni.

 A töltelék
Unalmas, de legalábbis egyhangú. Az a szám, ami az album közepe-vége felé tűnik fel, és általában észre sem vesszük a jelenlétét. A dalszerzőnek valószínűleg utasításba adták, hogy rukkoljon elő egy utolsó szerzeménnyel az albumra, de az égnek nem akart semmi az eszébe jutni, így egy nagyrészt élvezhetetlen hangszerelésű, semmilyen dúdolható dallamot fel nem mutató számba megpróbál egyébként jelentőségteljes témákat belezsúfolni, amelyek azonban bármilyen könnyűzenei dalban köztudottan megbuknak (lásd: barátság, vagy éppen környezetvédelem – de komolyan, ki gondolta, hogy ez megvalósítható?)

 A lázadó
Egyetlen általános jellemzője, hogy olyan hangszereléssel és stílussal próbál meg valamit kezdeni, ami egyébként nem az előadójának világa. Egy kicsit rockosabb, R&B-s vonalat, hiphopot vagy akár rappet próbál képviselni, igazából nem is sikerül rosszul, de valamiért ritkán írjuk a pozitív fejlődés számlájára szegényt. Nem és nem, kedvenc előadónk stílusa maradjon csak a régi, azt szerettük és kérjük vissza! Pozitív vonása viszont, hogy eddig az előadótól fintorogva elforduló barátaink egy jobban sikerült lázadó-dal által esetleg meggyőzhetővé válnak, hogy mégsem teljesen trágya a zenei ízlésünk.

 A totál leszarom-himnusz
Majdnem olyan vidor, mint a boldog szerelmes dal. Lényege vagy a szakítás utáni feszültség feloldásának hangulata, vagy a világ és az emberek lehetőség szerinti minden rosszal történő felruházása. A dalszöveg sajátja a fölényes cinizmus és káromkodás használata, legtöbbször ezek miatt ritka élvezetes! Időnként ezt is megspékelik egy-egy rapperrel, esetleg egy jó kis beatboxszal… és igen, ha lehet, ez még jobban feldobja!

 Az egotuningoló / önazonosságkereső
Komolyabb (vagy annak mondott) lelki traumát próbál feldolgozni, vagy az előadó próbálja meggyőzni magát arról, mennyire király is ő valójában, hiába mond mást a környezete – esetleg a „nem találom a helyemet a világban” probléma dalba öntött verziója (tini-előadóknál tipikus). Vagy elgondolkodtató, vagy erőt sugárzó, és igazából szimpatikus darab, hiszen időnként mindenkinek jólesik, ha valaki helyrebillenti a lelkét… illetve egyetlen verziójával azért akad problémánk. Népszerű énekesnő dalol könnyes szemmel szomorú melódiákat arról, hogy ő sem tökéletes – miközben görög fürtökben göndörödő haját hibátlanul sminkelt arca körül lágy hullámokban kavarja a szélgép lágy szellője… na, ez kivágja a biztosítékot!

 A nosztalgiavonat
Kis visszatekintés az előadó régi stílusához: általában retrós, főleg comeback-albumok nagy sztárja. Valami, ami megnyugtatja a régi rajongókat, hogy azért nem változott meg minden teljesen az imidzsben – velejárója, hogy ezt a számot az új, lelkes hallgatóság vagy teljesen figyelmen kívül hagyja (épp eléggé leköti őket a maradék tizenpár modernebb hangzásvilágú műremek) vagy elnézően egy érthető botlásnak titulálja, mondván: korcs kutyából úgysem lesz rögtön angolszalonna.

 A bosszúálló
A hármas pont kétpetéjű ikre, és a hetes unokatestvére. Vérében van a keménység és a mindenkin történő átgázolás. Alanya lehet bármi: a szemét ex, a hűtlen barátok, vagy csak a világ igazságtalansága – ez a dal lelkesen, általában az átlagnál rockosabb hangszereléssel és sötétebb dallamokkal ontja a tudást e keserű tapasztalatok figyelmen kívül hagyásáról, vagy az elképzelt tökéletes revansról. Általában igazat mond: végül is a rosszból érdemes építkeznünk, nem pedig hagyni, hogy lehúzzon minket. És hát ismerjük be: erre a típusra készülnek rendre a legeslegjobb videoklipek… ugye hogy ugye?

Köszönjük a listát zenekedvelő olvasónknak!