Te melyik tízesben nőttél fel? Lógott kulcs a nyakadban? Lakótelepi panelgyerekek sziasztok!

Pontosan tudtuk, tudjuk, mit főz épp a szomszéd. Vagy a nyitott ablakon, vagy a szellőzőn, vagy a lépcsőházon keresztül, de átáramlott a szomszéd Kati néni lecsószaga, folyamatosan ömlött be a pörköltek és más karakteresebb kaják illata. Amikor vasárnap délelőtt hazaértél, csak reménykedni tudtál a lépcsőházban, hogy az a sültcsirke-buké, amit a levegőben érzel, a ti konyhátok felől terjeng.

Nemcsak a konyhai mutatványok voltak közösek a panelben: azt is nagyon jól lehetett hallani, ha fölötted belecsobbant valaki a kádba, és ha az alattatok lévő vécében eltüsszentette magát a szomszéd, néha le is kiáltottál: egészségére, István bácsi!

Azzal a tudattal nőttél fel, hogy telente természetes a 25-26 fokban létezés. Ha még nem költöztél el, figyelmeztetünk: meg fogsz döbbenni, hogy milyen hidegben képesek élni emberek! Bármikor újra magunkhoz ölelnénk a tűzforró radiátort – főleg szélviharos estéken.

Ha nem a földszinten laktál, akkor a liftes élményeink is közösek lesznek: amikor még látod ugyan, hogy valamelyik lakó a kapunál szerencsétlenkedik, de -nagyon udvariatlanul- mégis próbálsz minél előbb egyedül feljutni. Nem mintha gáz lenne 14 és fél másodpercig utazni vele, de valahogy mégis megpróbáltuk mindig elkerülni a néniket és bácsikat.

Kivéve ha volt kutyájuk! A kutyákat a rövid liftes utak alatt már apró csemete korunkban is agyonsimogattuk, a gazdákat pedig következetesen a kutya nevén szólítottuk – legalábbis családi körben. Ugye, Bizsu néni, csókolom?!

Nyilván olyanra is emlékszel, amikor NEM MŰKÖDÖTT a lift. Mindegy, hogy előre bejelentett karbantartásról, vagy meghibásodásról van szó, biztos, hogy aznap a szokásosnál többször kellett a lakásból ki-bemászkálnod, vagy épp nagyon nehéz cipekednivalót hoztál haza. A hetedik, nyolcadik, kilencedik emeletiekből áradó düh és elkeseredettség semmihez sem volt fogható.

Ha már magaslatok: emlékeztek a szemétledobóra? Volt abban valami bámulatos, hogy ledobunk valamit olyan nagyon magasról, és az a kukában gyűlik. Mindig bíztunk benne, hogy pont elcsípjük a pillanatot, hogy valaki felettünk dob be valamit és épp elsuttyan a szemét.

Aztán volt még az a móka, hogy zuhanyoztál, vagy mosogattál, és a környéken még valakinek eszébe jutott ugyanez. Ssssssssszzzzzz! Vagy eltűnt a víznyomás, vagy hirtelen tűzforró, vagy jéghideg lett a víz. G-y-ű-l-ö-l-e-t.

Viszont lehetett versenyezni azzal az iskolában, hogy ki hányadikon lakik! Ha egész életedben az ötödiken laktál, és átmentél egy hatodikon lakóhoz, szó szerint új távlatok nyíltak meg. Szerencsésebbek ráláttak a városra, kevésbé mázlisok a pár méterre lévő tömb konyhájában tudtak átkiáltani, hogy kéne még só abba a gulyásba!

És végül minden tömbnek megvolt a maga kis boltja, fodrásza, bőrdíszművese, és főként: kiskocsmája. Ti is bizonyára ismeritek: a Panelos, a Beton és társai.

Mi volt még?