Vér, csonkolások, kegyetlen etnikai villongások, a tizennyolcas karika meg sehol. Igen, a gyerekdalokról van szó, amiken mindannyian szocializálódtunk. És ez még csak a kapudrog volt a rémes Grimm-mesékhez! Csoda, hogy ép lélekkel fel tudtunk nőni.
Csiga-biga, gyere ki! Ég a házad ideki. Kapsz tejet, vajat, holnapra is marad.
Boci boci tarka, se füle, se farka.
Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja, síppal, dobbal, nádi hegedűvel.
Katalinka szállj el, jönnek a
Nyuszi ül a fűben, ülve szundikálva. Nyuszi talán beteg vagy, hogy már nem is ugorhatsz. Nyuszi hopp! Nyuszi hopp! Máris egyet elkapott!
Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak.
Jött egy busz, benne ült a vén krampusz. Túrós lett a pofája, bevitték a kórházba.
Csip-csip csóka, vak varjúcska. Komám asszony kéreti a szekerét, nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta.
Nem tudta ezt Mehemed, s felrúgták a tehenek.
Volt nekem egy kecském, tudod-e? Kertbe rekesztettem, tudod-e? Megette a farkas, tudod-e? Csak a szarvát hagyta, látod-e?