A sminkek és tisztálkodószerek világa számtalan apró talányt rejt, nekünk meg már tele van a neszeszerünk a kínzó kérdésekkel.

 Miért nem ér le soha a körömlakk ecsete az üveg aljáig?
 Miért gyártanak olyan körömlakkokat, amik fél nap alatt lepattogzanak, sőt, leugranak a körmünkről?
 Miért szükséges olyan merev, átlátszatlan üvegekbe tenni az alapozókat/krémeket, amiből a pumpa segítségével lehetetlen kinyerni a cucc alsó harmadát?
 Mi kell ahhoz, hogy olyan púderes dobozokat gyártsanak, amik nem hullanak szét fél óra alatt egy női táskában? Főleg, hogy eközben a férfiak borotvái nanotechnológiával készülnek olyan anyagokból, amit az űrhajósok használnak. Hát hol itt az igazság?
 Miért van az, hogy ami bio, az vagy nem jó illatú, vagy fura állagú, vagy ha jó illatú és jó állagú, akkor viszont egy vagyonba kerül?
 Milyen mágia az, hogy az olcsó szemhéjpúder, ami a dobozában még csodás mélylila, vagy több árnyalatban irizáló zöld volt, az a szemünkre feltéve fakó szürkévé változik?
 Miért van a drogériákban csomó helyen brutál neonfény a teszterek körül? Hogy még véletlen se találhassuk el a megfelelő színű alapozót?
 Elérhető az otthon klasszul és tartósan fixált haj anélkül, hogy a kopogósra lakkoznánk, vagy számoljunk le a helyén maradó ÉS varázslatosan puha haj illúziójával egyszer és mindenkorra?
Kit akarnak átverni a bőrbe egyáltalán be nem szívódó, kézmosással eltűnő kézkrémekkel? Jó, nyilván bennünket.
 Létezik olyan ajakápoló, ami nem okoz azonnal a heroinnál is durvább függőséget?

borítókép