Hányjanak minket bárhogy a zűrzavaros hétköznapok, az otthon melegében mindig ugyanaz a megbízható állandóság vár. És ugyanazok a tünetek, ha megint elhagyod vasárnap este a családi fészket:

 A hűtőd tele van. Még a kis jelzőlámpa fénye sem látszik. Annyi hely sincs, hogy egy kisebb cafatnyi rántott húst becsúsztass lapjával.

 A pénztárcád tele van. De legalábbis kaptál egy kis pénzt vonatra, normális ruhára vagy ételre, mert úgy meg vagy roggyanva.

 A fejed is tele van. Méghozzá a legfrissebb információkkal a rokonokról, akikkel utoljára 10 éve találkoztál, meg a szomszéd fiáról, akit utoljára pattanásos kamaszként láttál, most meg kiderült, hogy a Ferike jól kereső, jóképű mérnök. A francba, mégse kellett volna leoltani, amikor játszani akart…

 Három napig dobozból eszed a munkahelyeden jóféle hazait, a kollégák irigykedése közepette.

 Drámai közjáték: a dobozból a kajádat kinéző kollégák nem ismerik a BIGYUSZ terminus technicust, és el kell nekik magyarázni, hogy ez a hivatalos valaha létezett legprecízebb elnevezés a kisütött prézlire.

 Ha régi fotókat nézegettetek szüleiddel, most nagy az önbizalmad. Végre van stílusod!!! Ugyan hogy rejthetted el kamaszkori önmagad kockás ingek (!), bő farmerek (!!) és szimatszütyők (!!!) mögé?!

 Persze el is ment az önbizalmad, rájöttél, hogy azért híztál azóta. Egy kicsit szomorúbban rágcsálod a desszertnek kivett rántott húst.

 Az életvezetéssel úgy általában jobban tisztában vagy, a szülői eligazításnak hála: a megoldás pedig az, ha találsz végre egy jól kereső, normális munkahelyet.

 …vagy szülsz végre nekik egy kisunokát!

 És kaptál még egy kisebb túlélőkészletet is a következő napokra, mert ki tudja, hogy lehet arrafelé mosószert vagy varrókészletet szerezni…

Kép innen