2015.09.17.
Mások mindig haragszanak rád, amiért késel. Nem értik, hogy ez a betegség a génjeidben van. Vagy cseppfertőzéssel terjed?! Mindegy, a lényeg, hogy képtelen vagy tőle szabadulni.
Mindig megfogadod, hogy most már mindent bevetsz, hogy végre időben érj oda valahova.
Korábban is kezdesz el készülődni, hogy tényleg sikerüljön a haditerved…
…aztán valahogy elcsúszik a dolog. Pedig menet közben, amikor ránéztél az órára, még teljesen időben voltál! Rohadék idő-féregjárat!
Aztán ha a lelkiismeretes késők tartozol, akkor az utazás maga a POKOL. Lóhalálában rohansz, és minden pillanat, amikor a busz a lámpánál vesztegel, vagy egy lassú gyalogos miatt vissza kell venned a tempódból, egy örökkévalóságnak tűnik.
Ja és persze a késők Murphy-törvénye: mindig akkor keletkezik dugó, marad ki egy járat, vagy jön közbe valami halaszthatatlan vis maior esemény, amikor már eleve késésben vagy.
Persze ha a kevésbé lelkiismeretes késők közé tartozol, akkor ezen nem igazán zaklatod fel magad. A legnagyobb lelki nyugalommal érkezel a helyszínre, és nem érted, hogy a rád várakozók miért dühösek.
Legalább százcsilliárdszor hallottad már azt a szólást (persze a megfelelően megrovó hangsúllyal), hogy „A királyok udvariassága a pontosság.” Hé, helló, látsz rajtam koronát, vagy mi?
Meg sem tudnád számolni, hányszor fordult veled elő, hogy annyit késtél, hogy a másik már nem volt ott a megbeszélt helyen. Persze a dühödt sms a mobilodon annál inkább.
Nagyra becsülöd azokat a barátaidat, akik képesek – bár zsörtölődve – mindig megvárni, és nem kikopni a társaságodból, akármennyit is késel. Mindig megfogadod, hogy hálából igyekszel nem késni. Aztán ld. 1. pont.
Soha, senki nem hiszi el neked, amikor egyszer tényleg egy fontos és nagy dolog miatt késel, mert mondjuk épp le kellett vezetned egy szülést a buszon, vagy halált megvető bátorsággal meg kellett mentened pár életet. Akkorra már mindenki csak a szemét fogja forgatni, hogy már megint csak a szokásos magyarázkodásba kezdtél.
