Ugyan a kínos karácsonyi kérdések nagymestere minden tapasztalatunk szerint Bridget Jones anyukája, azért a saját családunknak sem kell a szomszédba menni, ha frusztrálásról van szó. Szinglik ünnepi kérdezz-felelek játéka, amin még január közepén, az irodai asztalnál is elmerengünk néha. Paranoid üzemmód ON.

„És van már udvarló a láthatáron?”
Az örök, elmaradhatatlan klasszikus, amit bárki, bármikor és a legfontosabb: korlátlan mennyiségben elővehet. Lássuk be, az indiszkréció magasiskolájáról van szó, elvégre kinek mi köze hozzá. Az anyánktól fárasztó, az egész évben nem látott rokonoktól pedig sértő. Különösen, ha ez a kérdés megelőzi a „hogy vagy”-ot.

Tudtad, hogy az unokatesódat/a szomszéd akárkit/a kolléganőm gyerekét eljegyezték/megkérte a barátnője kezét?
Óriási csapda, gyanútlan szinglik úgy sétálnak bele, hogy észre sem veszik. Látszólag kedélyes társalgás, esetleg intim anya-lánya pletyizés felvezetése. Valójában célzás, hogy miközben te dolgozol/tanulsz/bulizol/jól elvagy egyedül, mások már rég a tettek mezejére léptek, és épp készülnek ellovagolni a naplementébe.

Biztos, hogy azt még megeszed/megiszod?
Ez olykor kérdésbe burkolt intelem! Kövéren/részegen nem kellesz majd senkinek. Egyúttal célzás, hogy a családod tudja: mikor nem látnak, te zabálsz, vedelsz és nyilvánvalóan ezért vagy egyedül.

Miért nem azt a csinos ruhát veszed fel, amit TŐLÜNK kaptál?
Általában akkor kérdezik meg, amikor az ember bő félórát szentelt csupán annak, hogy kiválassza, mit vesz fel a nagymama ünnepi töltött káposztájához. Majd mikor a tökéletes(nek hitt) szettben, gondosan belőtt frizurával, diszkréten elegáns sminkkel a színük elé lépsz, robban a bomba. Valamint nyilvánvalóvá teszik, hogyha egy kicsit elegánsabban/nőiesebben öltözködnél, megoldódnának szerelmi életed aggasztó gondjai is.

Képzeld, XY (főnök fia/családi barát stb.) szakított a barátjával/barátnőjével!
Úgyhogy ideje lenne rástartolnod a srácra/lányra, akivel sosem találkoztál, de a szülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik egybehangzó véleménye szerint ideális párt alkotnátok.

Beszéltek még a volt barátoddal/barátnőddel?
Hogyne. Nyilván csak véletlenül szakítottunk, minden, ami azóta történt csak félreértés volt, és mindketten arra várunk, hogy újra egy pár lehessünk. (NEM). Amúgy meg nyilván a legkedvesebb témánk is ez.

Miért nem jársz el többet?
Köszönöm a figyelmeztetést, magamtól eszembe sem jutott, hogy a nagy szerelem aligha talál rám a kanapémon ülve. (Egyébként tanulok/dolgozom/nincs kedvem/folyton eljárok).

Nem bulizol egy kicsit sokat?
A fenti kérdés párja, hiszen a kicsapongó élet senki szemében nem vonzó, ámbár akkor végképp nem tudjuk, hogyan, s miképp kéne összefutnunk a nagy Ő-vel.

Pedig te olyan csinos/jóképű, okos, vicces vagy. Mi a baj?
Az emberek, különösen a hozzánk közelálló családtagok imádják azt feltételezni, hogy az élet egyedülállóként szükségszerűen sorscsapás, illetve, hogy a pártalálási nehézségeink valamilyen fogyatékosságunkból adódnak. Eláruljuk a nagy titkot, ha minden vonzó, okos, vicces embernek automatikusan rendben lenne a szerelmi élete, se könyvek, se filmek, se szerelmes dalok nem születnének. Úgyhogy a szüleink generációja köszönje csak meg a hozzánk hasonló pancsereknek, hogy lassúzhattak az RGo Rég várok valakire című örökzöldjére.

Nem kérsz még egy pohárral?
Szóval amikor már kezdünk teljesen besokallni, mindig megérkezik a felmentősereg, az egyetlen szövetséges, az anyukánk, az apukánk, vagy a csalafinta nagymamánk, esetleg a jó fej unokatesónk képében, aki a közeli idegösszeomlásnak alkohollal próbálja elejét venni. Az egyetlen kérdés, amire kéjes örömmel, széles mosollyal mondunk: IGENT!