Kocsitulajdonosnak lenni életmódváltás, ha akarod, ha nem. Hiába fogadod meg, hogy a városban majd nem, hogy rövid utakra nem, hogy a kocsi is csak egy tárgy, amikor először becézgeted, elvesztél. Nyugi, nem vagy egyedül.
Hogy egy kihalt parkolóházban rallyzásnál nem sok izgalmasabb „tiltott öröm” van. Mert itt kitörhet belőled a lappangó Senna anélkül, hogy mások is megtudnák.
Hogy az valami nagyon durva misztikum, eddig hogy jutottál el A-ból B-be, netalántán vidékre. A jelenlegi útvonalaidat meg sem tudnád tenni tömegközlekedéssel, de akkor eddig hogy volt? Plusz ezentúl minden nap lesz valahogy valami, ami miatt kocsiba KELL ülni. Nincs mese.
Megérted, miért is jó a városban bömböltetni a magnót út közben, de egyelőre még csak szolidan nyomod.
Hogy a biciklisek valóban ön- és közveszélyes népség és nem csak a taxisok reszortja az üvöltve szitkozódás egy-egy kikanyarodó bringás utáni satufék után/közben.
Hogy fiatal kocsitulajdonos nőként a tankolás, az autómosatás és az autószerelőnél tett látogatás felér egy önbizalom boosttal.
Hogy kocsit birtokolni tényleg rohadt jó dolog és tényleg büszkeséggel tölt el. És, hogy bár az első kocsinál a „mindegy milyen csak guruljon” elv érvényesült, a másodiknál biztosan valami vagányabbat választasz. És drágábbat.
Hogy nem csak a dugóval, hanem a parkolóhely kereséssel is értékes óráid mennek el havonta.
Nagy menőség kocsival közlekedni, és tök jó a telefonos parkolás-fizetés, de az első hó vége fájni fog. Nagyon.
Amikor először vetődsz be mackónadrágban a kocsiba és mész be a teszkóba rájössz, miért olyan igénytelenek a bevásárló emberek. És megfogadod, hogy ezentúl mindig odafigyelsz!
A vezetés néha jobb, mint a meditáció. Elhúzni egy órára, benyomni a gázpedált, autózni egyedül egy jó zenével és kimosni az agyad – eddig hogy tudtál enélkül élni?
