Emberek, akik leragadtatok a szorzótáblánál, drága barátaink! Nem vagytok egyedül!

A matek órákon eleinte minden könnyűnek, már-már gyanúsan egyszerűnek tűnik. Jaa, hogy ez ennyi? Hát megy ez, mint a karikacsapás. Aztán egyszer, csak egy pillanatra nem figyelsz oda, és VÉGED.

Amikor azt hiszed legalább egy valamiről, hogy nagyon jól érted, és egy dolgozat közben kell rádöbbenned, hogy valójában halványlila gőzöd sincs az egészről.

Amikor csak arra tudsz gondolni, hogy jó-jó, fasza ez a deriválás, de kell-e majd akár csak egyszer is kifliket deriválnom a boltban? Ha szentül megfogadom, hogy soha nem fogok reál szakmák felé kacsintgatni, megmaradhatnék az alapműveleteknél? Légyszi-légyszi, mindenkinek jobb lenne így!

Amikor arra gondolsz, hogy lemásolod a padtársad dolgozatát, és rájössz, hogy annyira nem vágod az egészet, hogy még lemásolni sem tudod. Mik ezek a furcsa betűk és jelek?

Egyáltalán: nem lehetne visszatérni oda, ahol még nem voltak betűk az egyenletekben?

Az egyetlen dolog, amire valaha lelkesen használtad a számológépet valaha: ciki feliratok.

Mindenkire gyűlölettel vegyes tisztelettel nézel, akinek meg sem kottyannak az egyre nehezedő feladatok. Geometria? Pipa! Integrálás helyettesítéssel? Pipa! Míg te: az esélytelenek nyugalmával ücsörgés? PIPA.

Nagyon megfontolt döntéseket hozol a továbbtanulásoddal/leendő karriereddel kapcsolatban: a fő szempont, hogy egyáltalán, soha többé ne kelljen a matek. „…és így lettem szinkronszínész.”

 …és annyira hadilábon állsz a számokkal, hogy egyáltalán nem tűnt fel: ez a lista nem 10 tételből áll.