Oké, elbénáztad. Már megint nem figyeltél, mennyi az annyi. És nem elég, hogy fejnehéz állapotban vonszolod magad, de még mindenféle akadályok is leselkednek rád a másnaposság nehezített pályáján.

 Egy „Új fejlemények!!! SOS sürgős leadás 1 óra múlva!!!!!” tárgyú e-mail a kollégától. Te előző nap abban a boldog tudatban mentél el sörözni, hogy ma lazulós nap lesz, és csak olyan rutinfeladatok várnak rád, amiket zombi üzemmódban el tudsz végezni, ehelyett fejhangú sivítozás, kapkodás és rohangálás lesz egész nap az osztályrészed. Hajrá.

 Egy lelkizés. Akár a párod akar leülni veled beszélgetni, akár valamelyik barátod önti ki a lelkét, megértő hallgatóságra találnak benned, mert részvétteljes arccal bólogatsz. Nem tudják, hogy igazából csak azért, mert nem vagy képes beszélni, és az arckifejezésed is inkább a szenvedésednek köszönhető. Csak nehogy arra kérjenek, hogy most beszélj te, mert akkor lebuksz.

 Egy defekt. Míg a bicajozás jó hatással van a másnaposságra, a kerék fölötti görnyedés egyáltalán nem. Ilyenkor legszívesebben odadobnád a biciklidet az út szélére, hogy fuck this shit, és dühödten továbbgyalogolnál.

 A magadra öntött kávé. Míg a többi tételt a sors keze rendezi így, hogy a te életedet nehezítse, itt a te saját remegő kezed lehet a dologban a hibás. A másnapos nap sikere számokkal is egyszerűen kimutatható: abban mérhető, hogy kerül-e kávépaca a ruhádra, ha igen, hány négyzetcentiméter, és hány ember fogja nézni egész nap.

 A közös képviselő. Mindegy, hogy te felejtetted el befizetni az utolsó csekket, vagy meg kéne már vitatni a pincefelújítás hónapok óta húzódó problémáját, a közös képviselő mintha csak a mai napra várt volna a folyosón megbújva, hogy lecsaphasson, és hosszabb prédikációval egybekötött kalkulációba kezdjen.

 Egy égszakadás. A munkába- és hazajutni is egy gyötrelem, de persze ilyenkor kezd el esni Az Évszázad Esőzése, aminek még külön női neve is van. Ilyenkor a legjobb megoldás magad elé meredni és kikapcsolni az agyadat.

 A mindenféle kiálló sarkok és élek, amik eddig valahogy nem tűntek kiállónak. De most valamiért minden végtagod megtapasztalja, hogy igenis fájón azok.

 A bőbeszédű nénik. Letámadnak az utcán, a postán, a boltban, útbaigazítás ürügye alatt felvázolják az életüket, te pedig gyűjtöd magadban az erőt, hogy közbevághass, amikor levegőt vesznek, hogy lelépj. De úgysem fognak levegőt venni.

 Hogy a büfében pont előtted fogyott el a kedvenc másnaposság-csillapító kajád. Kiállod a sort, végignézed, ahogy előtted valaki elviszi az utolsót, reménykedve azért rákérdezel, hátha van még egy, meghallod a választ, a ragadós pultra borulva zokogsz.

 Szüleid bejelentkeznek egy gyors villámlátogatásra („Szia drágám, mi lenne, ha hoznánk egy kis kaját, meg bedobjuk a postát, jó? Akkor 5 perc múlva ott vagyunk!!„). A te lakásod pedig romokban, és három hete nem takarítottál. És még ahhoz sincs erőd, hogy emiatt mentegetőzz.