Mindegy, miért mész orvoshoz, a rendelő/kórház kapuján belépve úgyis ugyanabban a filmben találod magad, 90%-ban hasonló jelenetekkel. Maximum, ha nagyon mázlista vagy, átugrasz pár lépést és már recepttel a kezedben integetsz a többi szerencsétlennek.
A megérkezési pánik. Hol vagyok, hova kell menni, mit kell csinálni, késésben vagyok, ugye nem hagytam otthon a TAJ kártyát??? És egyébként is mit keresek itt?
A kezdeti lelkesedés. „De szuper, nincsenek is sokan, tuti hamar sorra kerülök, húzok is egy számot” – gondoljuk, miközben már az orvos utáni találkozókat szervezzük bőszen.
„Őrület, már fel is villant az enyém előtti szám a kijelzőn, tiszta 21. század, nem is értem miért sopánkodik mindenki az egészségügy helyzete miatt!”
„Ja, hogy a számok nem sorba jönnek???” – ezen a ponton üt be az első feleszmélés, majd nem sokkal utána következik a dühős beletörődés fázisa. Egy idő után lemondjuk az első találkozót.
Megkezdődik az akklimatizálódás, már benne vagyunk a kalandban, elkezdünk játszani a játékszabályok szerint. A játék neve pedig: kapjuk fel a fejünket buzgón minden pittyenésre, bízva abban, hogy a mi számunk következik.
Az érdeklődés fázisa. Elkezdjük mohón szívni magunkba a kórház információit, az utolsó betűig elolvasva a fali hirdetményeket, mindegy, hogy prosztata gyógyszerről vagy ezer éves megsárgult papírokról van-e szó. Többször alaposan tanulmányozzuk az orvos rendelési idejét az ajtón, majd rátérünk sorstársainkra és megpróbáljuk kitalálni, ki lesz a következő.
Persze mindezt csak akkor, ha már oda-vissza kiolvastuk a Facebookot, mindenkinek boldog szülinapot kívántunk és válaszoltunk az emailekre.
„Na, na, na! Kik ezek az emberek, akik csak úgy szám nélkül bekopognak?” – fújtatunk, de a második etapban már mi is egy beutaló lapot tolunk szegény, a rendelőből éppen hogy kileső ápolónő elé, hátha valójában a többiek tudják a bejutás tuti módját.
A kétségbeesett kapcsolatépítés fázisa. Mindegy, hogy akarjuk-e vagy irtózunk tőle, 1 órán túli várakozás esetén sor fog kerülni az első interakcióra a többiekkel, akik legalább annyira sietnek, mint mi és szintén elég régóta várakoznak. Ha szerencsénk van, nem kell mindenféle kórképeket végighallgatnunk, ha pechünk van, igen. A hipochonderség már csak hab a tortán. Közben minden erőnkkel igyekszünk nem politizálni.
IGEN!!!! A számunk felvillanását ezek után már legalább akkora sikernek értékeljük, mint egy lottó ötöst. Diadalittasan vonulunk be a rendelőbe és csapjuk be az ajtót magunk mögött. Pedig a java még csak most jön…
Még több egészség hír itt!