Nyelvtanárokkal így vagy úgy, de a legtöbbünk találkozott már életünk folyamán. Volt, aki miatt beleszerettünk egy nyelvbe, mások miatt meg megutáltuk. Most vendégszerzőnk, Hegedűs Robi posztjában összeszedte a legtipikusabbakat!

Tizenx éve tanítok angolt, illetve pár hónapja visszaültem az iskolapadba, hogy kikupáljam a németemet. Elég időm volt megfigyelni, hogy milyen különböző módszerekkel próbáljuk rávenni egymást zavaros nyelvtani szerkezetek, idióta szóösszetételek és lokális dialektusok elsajátítására. Ilyenek vagyunk, tízféleképp.

A veterán: Még akkor döntött az angol nyelv mellett, amikor azért fekete pont járt a belügyesektől. Gyakran kezdi magyarázni, hogy az angolok ezt így és így szokták, mintha titkos kódexekben őrzött tudásba avatná be a hallgatóságot, amit ne lehetne percek alatt leellenőrizni a neten. Szeret elsárgult nyelvtankönyvekből idézni. Angliában annak EU-s csatlakozása előtt járt (de a kilépésről állítólag már akkor sugdolóztak az utcán), rajong a királyi családért, és tejjel issza a teát.

Az unott anyanyelvi: Egyszer csak a fülébe jutott, hogy angolul beszél az egész világ. Talán a sörüzemben, a futószalag mellett, vagy épp az elvonóban mesélték neki, hogy a Downton Abbey és a Luther óta diákok tömegei megint a szigetország hanghordozásában szeretnének megszólalni. Erre fogta magát, bepakolt néhány váltás sortot és atlétatrikót, majd elindult valamelyik focijáról híres egzotikus ország felé (látván, hogy az a piac már telített, visszafordult Közép-Európába). Hamar rájött azonban, hogy a tanítás monoton és fárasztó tevékenység, de azóta sem jutott eszébe más.

A lelkes anyanyelvi: Ő sem biztos, hogy tanárnak készült, de mivel a kísérleti fotózásból és a zenei performanszokból nem tud megélni, hozott egy racionális döntést. A mai napig felvillanyozza, hogy ezért a munkáért tényleg kap pénzt, ráadásul egyre több rajongót gyűjt maga köré. Minden érdekli, ami kreatív játék, főleg ha övé a főszerep benne. Nagyokat nevet a saját poénjain, és sokszor dalokat visz be az órára, amiket igyekszik túlénekelni. Többnyire rögtönöz, a tankönyvet dekorációnak/legyezőnek/székpárnának használja.

A lelkes, aki nem anyanyelvi: Az egyetem alatt vagy után külföldön tanult, ahol is olyan jól érezte magát, hogy elhatározta, egész életét csereprogramként fogja leélni. Vallja, hogy otthon is viselkedj külföldiként, ezért a szünetekben sem szólal meg anyanyelvén. Az összes angol nyelvű újságra előfizetett, angol nyelvű színházi előadásokra visz boldog-boldogtalant, minden adandó alkalommal kijavítja a filmes feliratok és a tolmácsok hibáit. A vizsgakövetelményeket visszafelé is felmondja, ha kell. Kedvenc topikjai: utazás, gasztronómia, aktuális társadalmi problémák. Szerepét túlértékeli, máskülönben profi.

A félénk kezdő: Valahogy mindig őt teszik be kamasz csoportokhoz, mintha az lenne a legkönnyebb feladat. Kora reggel gyomorgörccsel ébred, elindul egy órával hamarabb, de így is elkésik. Tele van fénymásolatokkal, amik közt sosem találja a soron következő lapot. Halkan és maga elé beszél. Túl sok időt tölt a táblához tapadva, mert ott biztonságban van. A technikai segédeszközök mindig nála fagynak le. Gyakran zavarba jön a kérdésektől, akkor is, ha tudja a választ, mert ilyenkor el kell rugaszkodnia a gondosan felépített óravázlatától. Egyszer-egyszer rátalál a saját hangjára, alapvetően mégis az élve nyúzáshoz hasonló gyötrelmeken megy át. A legtöbb tanárnak megvolt ez a fázis, de jóval többen vannak, akiknek pont elég volt ennyi.

A kedves: Hozzá akkor járunk, ha a pszichológust nem tudjuk megfizetni, meg talán szégyelljük is. A nyelvtanulás tökéletes álca. Aki nyelvet tanul, céltudatos és tesz a sikerért. Valójában persze a problémáinkat szeretnénk ráönteni valakire, aki leginkább mosolyogva figyel (vagy úgy tesz), és ha megszólal, akkor is csak biztat és dicsér. Páran előléptették magukat language coach-okká, és azóta többet kérnek el egy-egy óráért.

A szigorú: Őt a munkáltatók szeretik, akik a beosztottjaiknak, vállalati csoportokhoz keresnek tanárt. Látom, maga erős kézzel fogja majd őket. Könnyen lehet, hogy csak az idegességtől tűnik keménynek a tanár, vagy olyan az arcberendezése. Akárhogy is, ha egyszer híre ment, hogy szigorú, kénytelen ahhoz tartania magát. Minden órán feleltetés, szódolgozat, a leckék bevasalása, próbatesztek kifulladásig. A lehető legkényelmesebb tanárszerep. Tulajdonképpen alig kell készülni valamit. Viszont érdemes keríteni egy naiv egyetemistát, aki elvégzi a javításokat.

A kegyetlen: Azért ült ki a katedrára, mert szereti megalázni kiszolgáltatott embertársait. Minél nagyobb tétje van a tanfolyamnak, annál jobban élvezi a hatalmi helyzetet. Villámgyorsan kiismeri a diákok félelmeit és gyengeségeit, majd remek időzítéssel rá-rákérdez mindegyikre. A diszlexiásnak többszörösen összetett mondatokból álló regényrészletet kell felolvasnia, a nagyothallónak a kazettás magnóról lejátszott sistergő szöveget kell felírnia a táblára, a lámpalázast kihívja szituációs játékokban szerepelni maga mellé. Baráti társaságban továbbmeséli ezeket. Néhányaknak véletlenül segít a módszerével, de ettől ő hatódik meg a legkevésbé. Egyébként sem követi a diákjai sorsát.

A laza: Take it easy, vallja. Megnyugtat, hogy előbb-utóbb úgyis átmész a vizsgán, mert olyan még nem volt, hogy valaki egyszer se menjen át (pedig volt). Nincs lecke? Áh, kell is az. Ő maga sem emlékszik, hogy mit adott föl. Amikor valaki kezdené megkérdőjelezni a hozzáértését, csak a vállát vonogatja. Inkább kivárja, hogy az illető átmenjen egy másik csoportba. Szereti a kötetlenül beszélgetős feladatokat. A nyelvtani példáknál ő maga is elálmosodik. A tanáriban rácsodálkozik, hogy kollégáinak mennyi fejfájást okoznak a problémás tanítványok. Hiszen nála mindenki jó fej, aranyos, együttműködő. És az automata kávé sem rossz.

A háttérbe húzódó: Módszertani kézikönyveket írtak tele arról, hogy a diákoknak a tanóra jelentős részében egymást kellene tanítaniuk. Ezért van páros vagy csoportos feladatmegoldás. Ha valaki lassabban érti meg a szabályt, bizonytalanabb a használatában, a mellette ülőtől vár és jó esetben kap megerősítést. Ezek a szerepek folyamatosan cserélődnek, mindenki másban erős. A passzív jegyzetelést megszakítva egyenrangú résztvevőkké emeljük a diákokat. A tanár ilyenkor alig szól bele, de végig felügyeli a többiek munkáját, és csak akkor korrigál, ha máskülönben a hibás megoldás rögzülne. Valamint ajánlásokat tesz szótárak, online gyakorló oldalak, összefoglaló kiadványok használatára. Egyre inkább ez lesz a tanári munka lényege.

Köszönjük Robinak és a Fejér megye portálnak szuper cikket!