Ha huszon-, harmincas fejjel érzelmi zavaraid, kötődési problémád, vagy paranoiád van, esetleg szimplán a világ értelmetlenségét valló nihilista vagy, akkor csak idézd fel nyugodtan, hogy milyen alkotásokat szippantottál magadba zsenge, romlatlan gyermekként.

Ritkán jutnak el hozzánk új-zélandi sorozatok, de ha igen, akkor garantáltan szétfossuk tőlük magunkat kisklambóként. Mi már arra sem emlékszünk, hogy mi A hegy gyomrában sztorija, csak arra, hogy minden egy undorító taknyos-nyálkás földalatti alagútrendszerben zajlott.

Vagy ott van mindjárt az Őslények országa: eleve a kis főszereplő anyját egy T-Rex tépi szét kegyetlenül, de hát helló, egy olyan film szereplőivel kel azonosulnunk emocionálisan, ahol az összes faj kihalt azóta?? Ahol a kis főszereplők előre menekülése csak a kikerülhetetlen vég elodázása? Ahol a tanulság az, hogy mindenki meghal, akit szeretsz, de te is küzdelmek árán tovább menetelsz előre a totális elmúlás felé? Hát csoda, hogy ennyi a szorongó felnőtt?

Elképzeljük, ahogy leült pár producer és forgatókönyvíró ötletelni: vajon melyik az a történelmi mozzanat, ami izgalmas, varázslatos és szerethető annyira, hogy az egész családnak kiváló, önfeledt szórakozást nyújtson egy egész estés animációs film formájában? Megvan! Az orosz cári család kivégzéséről és az állítólagosan megmenekült lányuk utóéletéről még nem készült mese, ugye? Ezaz! – csaptak egymás tenyerébe. És így született az Anastasia.

Amikor a kis Simba végignézi, hogy az apja lezuhan a szikláról, aztán ráadásképp még egy gnúcsorda is végigrohan rajta (wtf?), azt sokan alig láttuk a könnyeinktől. És nem hallottuk, ahogy kérleli az apukáját, hogy menjenek végre haza, mert ordítva bőgtünk. Kell még többet mondanunk? Az Oroszlánkirály a kilencvenes években eszmélő nemzedék egyik legnagyobb mozgóképes traumájává vált.

„Fuss, Bambi, fuss!” – kiáltotta utolsó leheletével Bambi anyukája, amikor lelőtték a vadászok. A kis őz túlélte, de – mint az a filmből és a természettudományi ismereteinkből is kiderül – az élete hátralévő részlete is küzdelem és menekülés a gyilkos puskájú ember elől.

A környezetszennyezés és az ember ártó tevékenysége rengeteg 90-es évekbeli mesefilmbe beköltözött, gondoljunk csak A bolygó kapitányára vagy Pufóka kalandjaira (ami igazából szintén szerepelhetne ebben a listában). Ebbe a sorba illeszthető a Mofli, az utolsó koala is: egy eleve veszélyeztetett faj utolsó példányát teszi meg hősévé, amit a gonoszak mindenáron meg akarnak kaparintani.

Amint elolvasod most Nils Holgersson nevét, máris megszólal a fejedben a zenéje. Oké, oké, itt nem voltak véres tragédiák, de azért az egészet körbelengte valami lassú melankólia. Meg hát a vége: amikor Nils, feloldozva az átok alól, visszanyeri eredeti méretét, elveszti az állatok nyelvén való beszéd képességét, a barátai pedig továbbrepülnek. :((((((((((((

„Kiírtották a családját. Kiírtották az egyetlen védelmezőjét. Ő véres bosszút esküszik.” – Nem, ez nem a legújabb akció-krimi Bruce Willisszel, hanem egy cuki családi film egy kisrókáról. Igen, ez a Vuk.

Van olyan ember, aki látta gyerekként a Varjúdombi meséket, és nem tartotta nyomasztónak?? A nyomasztó, örök szürkeségben élő falu lakóinak kalandjai garantáltan minden kiskorút lehoztak az életről. Kösz, csősz bácsi!

Képzeld el, hogy az igazságot kimondó, ezért kivégzett kissrác szelleme vagy, akinek az egyetlen vágya, hogy a végső öntudatlanságba foszoljon szét. És akkor te még csak az egyik szereplő voltál A padlásban. Mindannyian láttuk-hallgattuk százezerszer, és tudjuk kívülről mindegyik sorát. És felnőttként nemcsak a szilvásgombócokról fújjuk a dalt, hanem rájövünk, hogy a szellemek megtérhetnek „az örökre szépek”-hez, mi emberek viszont ittmaradtunk Kelet és Nyugat határán, „Ég és Föld között”, ahol, mint a dal mondja, mindig iszonyú piszok van. (Igen, a cikk szerzője be is fordult, mire végére ért a poszt megírásának.)

Kevésbé veszélyesek pl. Bálint Ágnes meséi.

Egy gyerekeknek ajánlott sorozatról és könyvről pedig itt olvashatsz.