Tornateremszag, menza, krétacsikorgás: kitörölhetetlen emlékeink az általános iskolából. Olvasónk, Kata összegyűjtötte a 10 legjellemzőbbet.

 Padtárs: már-már hihetetlen, milyen pici padokban kellett szoronganunk! Mindenki a legjobb barátja, barátnője mellett szeretett ülni, ha többen voltak, klikkek csoportosultak az osztályteremben. Órai levelezés, beszélgetés, nevetgélés…na és persze az elültetés. Amit aztán szintén levelezés, beszélgetés, nevetgélés követett.

 Felelés: ma már megrántjuk a vállunkat, de akkoriban kész idegbajt kaptunk, amikor a tanár a napló után nyúlt…és lapozott, és lapozott, felnézett, lapozott. Általában mindenki tudta, hogy a jobb vagy bal oldalon szerepel benne, de kellemetlen meglepetésre mindig lehetett számítani.

 Hetes: szépen ábécé sorrendben heteskedtünk párosával, az osztály előtt jelentve. Szerencsés barátok a névsorban is egymás után jöttek. „Tanárnőnek jelentjük, az osztály létszáma 32, hiányzó nincs.” Vagy volt, de nem jutott eszünkbe, ciki, amikor csak a sokadik percben jöttünk rá, hogy ki nincs órán. A táblát le kellett törölni! Száraz szivaccsal, vagy nedvessel, de annak meg kellett száradni az óra elejére; ez is egy műfaj volt, hanyag táblatörlőkkel és mérnöki precizitással csíkról-csíkra dolgozókkal.

 Puskázás: ugye mindenki ismeri a tananyag miniatürizált változatát? Nem tanultunk, de szorgosan gyártottuk az apróbbnál apróbb papírfecniket. A profik mindent bevetettek a sikerért, talpra ragasztás, padra firkálás, tollba rejtés és a klasszikus ráülés. De voltak tanárok, akiknél minden igyekezet hiába, előbb vagy utóbb, de lebuktunk.

 Csengő: a be- és kicsengő között telő idő a tanár óráján múlt, de általában mindig ólomlábakon haladt. A jelzőcsengő kicsengetés előtt 5 perccel figyelmeztett minket, amit többnyire hangos sóhajtással konstatáltunk, kivéve, ha épp dolgozatot írtunk, hiszen ilyenkor mindenki turbógyorsaságra váltott írás közben.

 Házi feladat: sose tartozott a kedvenceink közé, de szerencsére mindig voltak stréber osztálytársaink (mert persze aki tanult és készült, az stréber volt). Óra előtt indult a Ctrl+C Crtl+V hagyományos változata, feltéve, hogy rendelkezésünkre bocsátották a kért anyagot. Vagy ment a sunyulás:„Kész van, de nem jó.” „Én se tudtam.” „Csak úgy írtam valamit.” Ők voltak azok, akik nem elégedtek meg azzal, hogy bekarikázzák a házi feladatot, hanem még külön leckekönyvet is vezettek.

 Büfé: a büfé volt az a hely, ahol a suli legmenőbbjei tanyáztak, ugyanis aki otthonról hozott tízórait, az kevésbé volt vagány. Általában hosszú sor állt, és olyan fantasztikus dolgok közül lehetett válogatni, mint a melegszendvics, a békás és fogsoros gumicukor meg egyéb szuper édességek.

 Bravo, Bravo Girl, 100xSzép, IM és társai: mindig akadtak olyanok, akik megvették valamelyik újságot ezek közül, ne adj isten mindet, vagy a nagyon elszántak elő is fizettek rájuk. Természetesen a Szerelem, szex, gyengédség volt az első helyen, de a horoszkóp, a flört tippek, a sztárok (óriásposztereken) miatt is érdemes volt szert tenni ezekre. Ja és a szuper karkötőd honnan van? Csak nem az IM-ből?

 Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ…: kreatív betűírások fénykora a nyári szünetet megelőző pár nap. Színesben, óriási betűkkel hirdettük és vártuk a ránk zúduló szabadságot. Ilyenkor már nem nagyon volt tanítás, lényegében csak ellébecoltunk. Persze mindig akadtak olyan utálatos tanárok, akik inkább tanítottak még egy kicsit…ó igen.

 Nyári szünet: a hőn várt nyári szünetben aztán mehettek a levelezések (színes, mintás, giccses, matricás, illatos tollakkal írt levélpapírokra gondoltok ti is?). Aztán elkezdtek hiányozni a többiek, és már vártuk a szünet utáni első viszontlátást, amikor minden kezdődött elölről.

Köszi a cikket, Vass Kata!