Mindegy, hogy több munkahely, a cseperedő gyerekek vagy egyszerű túlszervezés az oka, néha mindenkit eláraszt a be-van-táblázva-minden-percem érzés. Ismerős helyzetek? Az Üzleti magazin cikke.

Nagyon gyakran elhangzik az a szádból, hogy bárcsak 25 (sőt 30! sőt 40!) órából állna egy nap. Simán meg tudnád tölteni tennivalóval.

A naptárad egy különböző színekkel, címkékkel, cetlikkel telezsúfolt szövevényes hálózat, amelyet ebédek, tárgyalások, szülői értekezletek, edzések, szülinapok, befizetendő csekkek töltenek meg. Ha valaha elveszítenéd -vagy valahogy törlődne a Google Naptárad-, akkor VÉGED lenne. Mert képtelenség ennyi mindent megjegyezni!

Néha komolyan elgondolkozol azon, hogy lehet, hogy 3-4 óra alvással is kihúznád, a 9 óra alvás hátha csak egy legenda?!

Amikor hirtelen többórányi szabadidő jelenik meg a látóteredben, akkor nem tudod eldönteni, hogy ez most igazi szabadidő vagy egyszerűen csak kiment valami a fejedből?

A lassú emberek pedig egyenesen dühítenek. Ésszel ugyan pontosan tudod, hogy minden joguk megvan arra, hogy előtted vánszorogjanak, mégis mérhetetlen gyűlölettel tudsz rájuk visszanézni, miközben lehagyod őket.

Nem érted azokat, akik unatkoznak, vagy arról panaszkodnak, hogy unatkoznak. Alig várod, hogy kiüresedjen az elméd, és unatkozhass egy kicsit!

Nem érted azokat, akiknek nincsenek terveik. Pénteken megkérdezed, hogy ráérek-e szombat este? Jövő hónap harmadik szombatja, milyen?

Ha találsz egy olyan párt, aki hajlandó veled megosztani a naptárát, és konstruktívan áll a közös programok szűkösre szabott sávjaihoz: megragadod és örökre megtartod!

Tudod milyen érzés ebédidőben megreggelizni. Aztán rendelni egy ebédet este 10-kor.

Nem bírsz magaddal: miközben lefő a kávéd, elmész pisilni, miközben kicseng az ügyfélszolgálaton a telefon, megírsz 1-2 e-mailt. Te is tudod, hogy a multitasking nem hatékony, de az üresjáratok gondolata is kiakaszt…és talán ezt a posztot is fél szemmel olvasod, miközben legalább két másik dolgon ügyködsz?