2013.08.14.
…most pedig, hogy komoly felnőttek lettünk, már egészen tetszenek.
Délutáni alvás – megígérték az óvónénik, hogy ezt még vissza fogjuk sírni és tessék, igazuk is lett.
Spenót és tökfőzelék, pláne tükörtojással. Olyan húsok, amik nem kocka vagy dínó alakúak, csont van bennük, vagy cupákos részek. Ilyeneket nem eszik egy óvodás!
Leggyűlöletesebb ellenségünk volt a vajas kenyér reszelt répával (ez megvolt nektek is az oviban??) – aztán kiderült, hogy jó az, most már bírnánk ha valaki ezzel várna reggelente.
Kimenni a strandra, és az egész napos pacsálás, labdázás helyett FEKÜDNI A FŰBEN. Na ettől rosszul voltunk, hát miért feküdne bárki ha lehet csúszdázni is?
Fekete-fehér filmek hosszú párbeszédekkel. Be kell látnunk, hogy ezek között is vannak egész élvezetesek.
Logikai játékok. Mondjuk ez érthető.
A rózsaszín dolgokat egyszer csak elkezdtük cikinek tartani (a pillanat amikor középső csoportos kislányok azt üvöltik a gyerekruhaboltban, hogy „de a rózsaszín kislányoknak valóó!!!”)- és aztán eljön az idő, amikor a rózsaszín tulajdonképpen vállalható, mi több, tetszetős színnek tűnik újra. Vagy nem.
Olyan zenék, amikben nincs szöveg. Olyan zenék, amikben van szöveg, de nem énekelik, csak mondják. Cseh Tamás.
Aztán azt is utáltuk, amikor gyümölcsöt kaptunk az ebéd végén desszert helyett. Na és mire vágytunk helyette? Vajkrémes sütire, meg ipari piskótatekercsre!
És hát utáltuk a FIÚKAT is. Nos, ez is elmúlt!
