Imádjuk és mindig is imádtuk kisebb testvéreinket, de amikor a lenti mondatokat meghallottuk, kinyílt a bicska a kertésznadrágunk zsebében.
„Ő még csak kisbaba, ezért neki nagyon sok odafigyelésre van szüksége. De téged is nagyon szeretünk.” – Itt kezdődik minden. Vége az aranyéletnek.
„Okos enged, szamár szenved!” – Aha, látom MENNYIRE szenved a játékkal amit átengedtem neki. Ez a mondás a legnagyobb átverés, amit valaha lenyomtak a torkunkon.
„Olyan kicsi még, nem tudja, hogy nem szabad, biztos nem direkt csinálta!” – Ti nem látjátok az ördögi fényt a szemében?
„Ne legyél irigy, adj belőle a húgodnak/öcsédnek.” – Oké apa, de akkor én is kérek a babapiskótából.
„Azt hittem, ennél már több eszed van!” – Hát tévedtél!
„Mutass példát, te vagy a nagyobb!” – Hé, hé, aláírtam egy szerződést a születésekor, hogy mostantól rendesen viselkedem, vagy mi? Én is akarok rosszalkodni!
„Miért bántod a kisebbet?!” – Mert egy kis patkány ő kezdte! Csak persze mindig akkor értek oda a szülők, amikor épp mi téptük meg, és soha nem fordítva. Ugye?
„Oké, lemehetsz a ház mögé, de vidd magaddal az öcsédet/húgodat is!” – Jaja, tök menő lesz a kis nyomi hétéves a tizenhárom éves barátaimnál. Ráadásul LÁNY!
„Menjetek szépen játszani.” – De anya, már 18 éves vagyok! Nem akarok ma ötvenedszer bújócskázni.
„Beleviszed a rosszba!” – Persze. Konkrétan megzsarolt azért a doboz cigiért, hidd el anya, már nem kell elrontani!
Képek: awkwardfamilyphotos.com